Építészet

A Heian-korban épült Ikutszudzsima szentély híres díszkapuja Mijadzsima szigetén, Hiroshima mellett 15 kilométerre.

Japán szentélyépítészete több ezer évre tekint vissza. A két legősibb szentélytípus az Izumoban található szentély Taisha Zukkuri stílusa (Izumo Taisha), valamint a Kyotoban található Kamigamo szentély. Az előbbi Japán legmagasabb építménye volt az ókorban, a régi krónikák leírásai szerint. A másikról azt jegyezték föl 1500 évvel ezelőtt, hogy egykor a Kyotótól északra fekvő Isten-hegyen (Ko-yama) állt az ősi templom, fent a hegyen, egy kőoltár. Ezeket a régiségeket a shintó szentélyek őrizték meg.

Mintegy 1200 éve, az Aszuka-kultúrában honosodott meg a buddhizmus, ami nemcsak vallási jelentőségű volt, hanem magával hozza a kínai civilizációt is. Fellendült a templomépítészet, a kegyhelyek száma megnőtt. Ebből a korból származó építmény a Nara közelében épült Horjúdzsi-templom, ami (1949-ben leégett). A többször restaurált műemlékek máig őrzik az ősi kínai faépítészet jellegzetes vonásait. Az épületek aszimmetrikus elrendezése viszont tipikus japán vonás.

A Nara-kor építészetében is megőrizte a Tang-hatást, mivel a város alaprajza sakktáblaszerű. A hagyományok őrzője a sintó vallás volt, egyszerű szerkezetű szentélyeivel, a tetőzetet mélyre süllyedső oszlopok tartották.

A Heian-korban (794-1185) Heiankjó (Kiotó) város is a Tang-hatás alapján épült fel, és megszületett a nemzeti művészet. A japán arisztokrácia igénye igyekezett ellensúlyozni a szerzetesek kizárólagos befolyását a kultúrában. A virágzó buddhizmus több ágra szakadt, közülük az ezoterizmus hozott új építészeti alapelveket. Már nem a szimmetria dominált, az épületek tökéletesen alkalmazkodtak a természethez. Ilyen például a Főnix-csarnok Udzsiban, az Amida csarnokok Kiotó mellett.

A Muromacsi-korban épült Himedzsi várkastély, a japán váréptészet gyöngyszeme.

A Muromacsi-kor (1333-1573)a nevét Kiotó egyik negyedéről kapta, ahol az első sógun, Asikaga rendezte be palotáját. A zen hatás itt arisztokratikus kifinomultsággal keveredtett, például Kiotóban az Aranypavilon (Kinkaku), és az Ezüstpavilon (Ginkaku). Kialakulnak a mohakertek, az építészet szoros kapcsolatban áll a kerttervezéssel, amely régóta igen kifinomult művészet Japánban.

Várépítészet

Az Iwasimizu Hacsimangu shinto szentély homlokzata. A Japan fafaragó művészet pompás alkotásai láthatók a régi shinto szentélyekben.

A mi törökdúlásos időink kezdetén, Mátyás halála után, Japánban is hosszú ideig belső bizonytalanság és kiskirályságok (helyi katonai vezetők) véres harca gyöngítette az országot, mígnem a XVI. század második felében három fontos sógun (körülbelül a mi nádori méltóságunknak felel meg) Oda Nobunaga, Hideyosi, és Tokugava Iejaszu katonai szervező munkával helyre nem állította a központi kormányzást és meg nem szervezte az 1868-ig fönálló erős japán államot. E három katonai vezető korára esik a japán várépítészet fénykora. Legismertebb közülük talán a Himeji várkastély főépülete.

A rend megszilárdítását megelőző és követő időkben épült föl több várkastély: Osaka, Iwakuni, Inuyama, Okayama várkastélya. Ezt a várépítő időszakot könnyen köti össze a magyar történelmet ismerő olvasó a török háborúkkal. A magyar Bocskai szabadságharc előtti években, 1600-ban volt a nevezetes szekigaharai csata, ahol Tokugawa Ieyasu győzött és után még csaknem 300 éven át a Tokugava családból kerültek ki a sógunok. A Tokugawák a korábbi Kyotó helyett a keleti Edóba, a mai Tókióba helyezték át az állam székhelyét és itt erősítették meg az edói várkastélyt.

A japán várak lépcsőzetesen keskenyedő központi torony köré épített épületekből állnak és gazdag tetőzettel vannak díszítve.

Kortárs építészet

Japán mai építészete nemzetközielg elismert, olyan rangos 20-21. századi képviselői fémjelzik, mint Kenzo Tange, Tadao Ando, Kisho Kurokawa, Riken Yamamoto, Toyo Ito, Kengo Kuma, Shigeru Ban vagy Kazuyo Sejima (SANAA).

Szobrászat

A Nara-korszakban a buddhista művészet – főleg a fafaragás – egyre jellegzetesebb japán jegyeket mutatott.

A szobrászat kezdetben még idegen jegyeket hordott. Unokie és iskolája a Kamakura-korszakban Szung-hatásra realista és dinamikus szobrokat alkotott. A szamurájok nemcsak a politikában, hanem a művészetekben is vezető szerephez jutottak. A faszobrászat realisztikusabb lett.

A Heian-korban 794-1185 a buddhista szobrok eleganciája és titokzatossága már japán,vonatkozásokat mutat.

Az Edo-korban a szobrászatban a kisebb méreteket kedvelték, mint például a nekuce faragás, (a necukék díszes kis csatfélék, a dohány- vagy pénzeszacskónak a ruhához erősítésére szolgálnak).

Festészet

Hokuszai: Csónakok a hullámokon, japán ukijonyomat

A Heian-korban ábrázolták a sintó istenségeket egyenként. Sajátos fejelemeket összeillesztő technikát fejlesztettek ki, egy volt a "dzsószó". Ez idő tájt alakult ki a dekoratív és elbeszélő jelleget egybeötvöző festménytekercsek japán iskolája. A nemzeti érzés megjelent a festészetben, tipikus forma volt a japán táj, a japán élet, a szokások a jamatoe stílusban. Szép példája ennek Gendzsi-monogatariemakinomo (hosszú vízszites képtekercs) csodálatos betűivel, átlós irányú kompozíciójával, eleven színeivel. Fudzsivara no Takanobu a század végén különleges portréfestészetével tűnt ki.

A Heian kor végén keletkezett a híres századi rajztekercs, a Csódzsu Giga. Négy ilyen tekercs maradt fönn, de sajnos szöveg nélkül. Csak sejtjük, hogy a korabeli élet fonákságait jeleníti meg a rajzoló mester, ironikusan, emberies felejthetetlen állatfigurákba rejtve a korabeli karaktereket.

Részlet a nevezetes Csódzsu Giga rajztekercsből, amelyet a 12. század végén rajzoltak.

A Kamakura-korszakban a festészetet továbbra is a jamatoe uralta, a vízszintes tekercsek különböző legendákat, történelmi eseményeket, és hírességek életét ábrázolják, megelevenítő emakinomókkal.

A fellendülő tusfestés a Szung és Juan tekercsek stílusát idézi, de kifejlődött a japán természetábrázolás. Ekkor jelentek meg a kakemonók (függőleges tekercsfestmények). A 15. században az ajtókra, paravánokra óriási tájképeket festettek.

A Muromacsi-korban 1333-1568 a művészet virágzásnak indult. A természetes és dísztelen felületek hangsúlyozásával hatott az összes művészetre, ideértve a kertművészetet, az építészetet, és a teaszertartás szigorúan tiszta vonalvezetésű cserépedényeit. A tusfestés csúcspontját Szessú művészete jelentette. A képek mindössze néhány ecsetvonásból álltak, és Kínában is igen népszerűek voltak. Hamarosan a vezető szerep a Kanő-irányzaté lett a műhelyekben felelevenítették a jamatoe festészet hagyományait.

A Momojama-kor 1573-1616 a művészet virágkorát hozta. A hadvezérek erődített várait fényűzőbben díszítették. A kereskedői réteg kialakulása új ízlést hozott magával, a paravánokat a portugálokat ábrázoló egzotikus képek díszítették. Ekkor születtek meg az ujokije alapját jelentő zsánerképek. A kereskedő származású Tavaraja Sztócatu új díszítőstílust fejlesztett ki a jamatotéból, melynek csúcspontja Ogata Korin és később Marujama Ókjo művészete lett. A művészek nem ismerték el Kínát, ezért a stílusát sem utánozták.

Az Edo-korszak 1615-1868 ukijonyomatait (a múló világ képeit) olyan művészek készítették mint Hokuszai, Harnubu. Témájukat edónak, a mai Tokiónak társasági életéből vették. Koruk kurtizánjait és színészeit festették meg. Ezt a népszerű műfajt tömegesen gyártották fanyomatokon. a nyomatkészítés főként a 18. század és 19. században virágzott.

Kalligráfia

A szépírás, a kalligráfia külön művészetnek számít Japánban. Ezt a különleges írást buddhista szerzetesek évekig tanulták. Az írás nem csak a leírt szöveget, hanem az író egyéniségét is egyaránt kifejezi. Olyan tekercseket is készítettek, aminek szépségét nem maga a szöveg hangzása, hanem az írásjegyek harmóniája adta meg. Ma is vannak olyan főiskolák, ahol éveken keresztül a kalligráfiát tanulmányozzák a tanulók. A tusírás nyomai a mai japán írásban is fellelhetőek. Például a mondatot pont helyett azért zárja le karika, mert ecsettel csak így lehet egyértelműen pontot tenni.

Lakkművészet

A japán lakkművesség finom, dekoratív művészet, a tárgyak széles kategóriáját foglalja magába. Lakkot felhasználnak festményeknél, nyomatoknál és a legkülönbözőbb tárgyak elkészítésénél kezdve a Buddha szobroktól a bento dobozokig. Urusi-nuri egyszerűen azt jelenti, lakkozás, lakkrétegezés.Számos kifejezéssel jelölik a lakktárgyakat. Sikki egyszerűen azt jelenti, lakktárgy, míg nurimono - lakkozott dolgot jelöl, urusi-nuri jelenti a lakkozást.

A lakkfa nedvét használják a hagyományos gyakorlatban - pontos megnevezése urisiol alapú lakk. Mivel az anyag bőrfelülettel érintkezve mérgező hatású, csak tapasztalt, gyakorlott művészek foglalkoznak ezzel a területtel. Lakkot már a Jomon időszak óta, i.e. 7000, felhasználnak. Erre vonatkozó leleteket Kaninosima feltárásnál találtak, Hokkaido sziget Minanikayabe városánál. A japán történelem során minden időből származnak lakkleletek, mégis nagyrészt kínai befolyásra jelennek meg jelentős stílusváltozások és innovációk. Az Edo periódusban (1603-1868) a lakkfa termesztés kiemelt szerepet játszott a gazdaságban, és a technika fejlődésében. A 18. sz.-ban színes lakkok terjedtek el széles körben.

lakktechnika folyamatában

A lakkozásnak van egy alapfolyamata, ami minden területen ugyanaz. Egy fa, vagy néha bőt, papír, fonott tárgyra lakkréteget helyeznek fel annak védelmére, maly díszítik.

Általában három réteget (alsó, középső és végső réteg) visznek fel a felületre. A harmadik réteg nem fekete hanem áttetsző, hogy a díszítést jól megjelenítse. A bordó vagy fekete lakkozásnál előszeretettel használnak rétegek közti beépítéseket. Ezek lehetnek kagylóhélyak, kitinpáncél és hasonló elemek. Az aranyporral, aranyreszelékkel díszítés - maki-e - is elterjedt dekorációs elem.

tradicionális technikák

néhány példa

- ikkanbari, vagy másképp harinuki a teához kapcsolódó tárgyak technikája. Hirai Ikkan találta fel a 17. sz. elején. Itt előkészített papírformákra helyezték fel a lakkrétegeket.

- iro-urushi, vagyis színes lakkozás. Itt színpigmenteket adnak a tiszta lakkhoz. A természetes pigmenttechnikák csak öt szín alkalmazását tették lehetővé egész a 19. századig. Ekkor a nyugatról származó mesterséges pigmentek révén számos újítás jelenik meg. Shibata Zeshin volt a terület híres innovátora. Új színeket és új anyagokat kevert a lakkhoz. Fémhatást próbált elérni velük, ez azonban a kormányzat ellenérzését váltotta ki túlságos extravaganciájával.

-Shunkei-nuri a 14. sz. körül találhatta fel Shunkei szerzetes. Ez volt a közkedvelt módszer egészen a 17. sz.-ig. Áttetsző rétegei a tárgy természetes megjelenését hangsúlyozták ki.

Területi variációk

ahogy a legtöbb tradicionális művészetben, itt is a különálló központok saját technikát gyakoroltak ki.

Aizu - 16.sz.-tól létezik, a Meiji korszakban közkedvelt. A felvitt lakkba vésik a mintát, a vésetet kitöltik arannyal vagy egyéb anyaggal. Jellemző rá, hogy agyaggal vagy egyéb anyaggal polírozzák a tárgyat.

Jóhana tárgyak könnyen felismerhetők maki-e -jükről (aranyozás), vagy mitsuda-e -jükről (fémesítés), valamint fehér vagy fehéres lakkjukról.

Negoro lakktárgyakat a Negoro-ji templomkomplexumban, Izumi provinciában készítették. A Negoro vörös lakkrétegei a használattal szándékoltan elkopnak, és megjelenik az alsó fekete lakkréteg. Ezt a jellegzetes hatást másutt is másolták és utánozták.

Rjúkjúi lakktárgy, gyakran társítanak más japán lakkozást is ide, gyakorlatilag függetlenül alakult ki, erős kínai és dél-ázsiai hatásra, mivel Rjúkjú sziget 1609-ig nem tartozott japán fennhatóság alá.

Tsugaru tárgyak technikája valószínűleg Ikeda Gentaró-hoz köthető. A 17. sz. végétől létezik. A felületre több rétegben felvitt lakkal színes, márványos hatást értek el.

wakasa tárgyaknál sok színt használnak, tojáshéjat, rizspelyvát használnak fel az alaprétegben. Ezüst vagy aranyfóliát alkalmaztak díszítésre, a felső, áttetsző réteg alatt.

Forrás: wikipedia

<- Vissza a menübe!