- Igen. – mondja Kazuha és felmennek a parkettre és elkezdenek táncolni. Ran körbenéz, hátha látja Shinichit, de csalódottan hajtja le a fejét. – Nem fog eljönni, ugyan… miben reménykedtem? – kérdi magában és szomorúság csillog a szemeiben. Eközben valaki odasétál a DJ-hez és megkéri, hogy tegye fel az egyik zenét, majd a DJ bólint és kezet fognak. Hamarosan vége lesz a számnak és a párok meghajolnak. Heijiék is visszamennek Ranhoz. Eközben a DJ a mikrofonhoz hajol és megszólal:

- Egy kis figyelmet szeretnék kérni! – mondja, és mindenki felé fordul – nos, az előbb egy számot kértek tőlem, hogy azt tegyem be. Ez a szám egy gyönyörű lánynak szól, aki most is itt van köztünk. Nos, akkor szeretettel ajánljuk ezt a számot: Ran Mourinak! – mondja a DJ és a reflektorfény Ranra irányul.
- Tessék? – lepődik meg Ran és háttal van a közönségnek, akik félreállnak és szétnyílnak, de Ran ebből semmit nem vesz észre. Heiji és Kazuha odanéznek, és mikor meglátják miért vált szét a tömeg elmosolyodnak. Mindenki síri csendben van, majd valaki befogja Ran szemét és maga felé fordítja. mikor leveszi a kezét a lány szeme elől, Ran meglátja ki áll előtte könnybe lábad a szeme és megszólal.
- Tényleg te vagy az Shinichi? – kérdi halkan Ran.
- Igen. Gondoltam beugrok hozzád. – mondja Shinichi és beveti az ellenállhatatlan mosolyát
- Shinichi – mondja Ran és a fiú nyakába ugrik és szorosan hozzábújik, mire mindenkiből egy sóhaj törik fel.
- Olyan aranyosak. – mosolyog Kazuha.
- Igen azok. – mondja Heiji és átöleli Kazuhat, aki boldogan ölel vissza.
- Olyan jó, hogy visszajöttél. – szipog Ran. Eközben a DJ elindítja a zenét.                                              (Link: http://www.youtube.com/watch?v=lW-1Ytwn4a4 )
- Hé, nem egy síró lányhoz jöttem vissza. Kérlek, ne sírj. – mondja Shinichi, majd felemeli a lány állát és letörli a könnyeit, majd meghajol.
- Hercegnő, szabad egy táncra? – kérdi Shinichi.
- Igen. – mosolyog Ran és elkezdenek táncolni. Egy ideig mindenki a párt nézi, majd lassan csatlakoznak ők is hozzájuk.
- Ran, gyönyörű vagy. Egy igazi hercegnő; nem, az én hercegnőm. – mosolyog a lányra.
- Te is jól nézel ki, hercegem. – mosolyog Ran és a fiúhoz bújik. A számnak lassan vége lesz, majd Shinichi és Ran meghajol.
- Nincs kedved kimenni, sétálni? – kérdi Shinichi.
- De, mehetünk. – mosolyog Ran és belekarol a fiúba, majd elindulnak kifele a teremből.
- Kazuha! Hova mész? – kérdi Heiji.
- Szerinted? Ranék után. – mondja Kazuha.
- Nem, maradsz itt. Hagyd most őket, és inkább maradj velem. – mondja Heiji elpirulva.
- Heiji. – mondja Kazuha és megöleli a fiút.
- Kazuha, én be szeretnék neked vallani valamit. Tudom, hogy már régóta barátok vagyunk és mindig kiálltunk egymás mellett és én… szeretlek. – fejezi be Heiji. Kazuha áll és néz a fiúra, majd Heiji lehajtja a fejét így nem látja, hogy a lány mosolyog.
- Én is szeretlek Heiji. – mosolyog Kazuha, mire Heiji ránéz, majd megához húzza és megcsókolja, mire mindenki elkezd tapsolni. A két fiatal elmosolyodik.
Eközben Shinichi és Ran kézen fogva sétálnak, míg elérnek egy kis tóhoz, ami az iskolánál van, majd annak a hídjára sétálnak és megállnak.
- Ran, nem tudom, meddig tudok maradni még. Nekem vissza kell mennem hamarosan és nem tudom, mikor tudok jönni legközelebb. – mondja Shinichi Ran szemébe nézve.
- Megértem. Hív a kötelesség. – mondja Ran és elfordul, hogy a fiú ne láthassa a könnyeit, mik akaratlanul is, de a szemébe szöknek. Shinichi tanácstalanul áll, majd gondol egyet és elkezd beszélni.
- Ran én tudom, hogy mindig azt kértem, hogy várj rám, és ezt igazságtalanul tettem, hiszen rengeteg fájdalmat okoztam vele neked. Kazuha elmondta mennyit sírtál miattam én tudom, hogy nem érdemlek meg egy ilyen gyönyörű és tisztaszívű lányt, mint te, de be kell vallanom valamit:
Engem nem érdekel, ha mással látlak és boldog vagy nem érdekel, hogy nem szereted Sherlock Holmes-t, de mindennél jobban szeretlek! Nagyon szeretlek téged és bármit megtennék, hogy boldog legyél. – fejezi be Shinichi és lehajtja a fejét. Ran a fiú felé fordul és könnyek folynak végig az arcán.
- Ostoba vagy Shinichi Kudou! Nem veszed észre, hogy mennyire szenvedek miattad? Nem látod, hogy mennyire aggódóm érted, mikor nem látlak, és nem tudom, mi van veled? Szerinted nem fáj az nekem, hogy nap, mint nap szembesülök azzal a ténnyel, hogy az a fiú, aki gyerekkori barátom, egy mániákus detektív, nincs mellettem és nem látom reggelente vagy a nap folyamán többször? Szerinted egyszerű azt elfogadnom, hogy szenvedek az érzéseimtől és nehéz elfogadnom az a tudatot, hogy azt a fiút, akit mindennél jobban szeretek, nem látom, csak telefonon tudok vele beszélni? Nem ölel magához, mikor rossz napom van, nem mondja azt, hogy: „Ugyan már Ran! Okos vagy és erős! Nyerni fogsz!”Vagy „Minden rendben lesz. Ne aggódj.” Szerinted nekem ezek nem fájnak és hiányoznak? Minden közös élményünket lassan elfelejtem, mert nem vagy itt velem és nincs, ki emlékeztessen rá. – kiabál Ran, majd a végét már csak suttogja és a könnyei folyamatosan folynak.
- Ran. Én sajnálom… - mondja Shinichi, majd közelebb lép hozzá, és szorosan magához öleli.
- A fenébe is! Menthetetlenül beléd szerettem és ezen nem tudok változtatni, bármennyire is akarok! – mondja Ran és lassan kezd megnyugodni. Shinichi felemeli a lány állát, majd a két szempár találkozik és elvesznek egymásban.
- Én is szeretlek. Sajnálom, hogy annyi fájdalmat okoztam neked. Bárcsak jóvátehetném. Szeretlek és ezen soha semmi és senki nem fog változtatni! – mondja Shinichi, majd a lányhoz hajol és megcsókolja Rant. Ran lehunyja a szemeit, majd visszacsókol. A hold ezüstös fénye körbevonja a csókolózó párt és megvilágítja őket. Shinichi jobban magához húzza Rant miközben csókolóznak és Ran beleolvad a karjaiba. Hamarosan elválnak levegőhiány miatt és egymás csillogó szemeit fürkészik.
- Szeretlek Ran Mouri! – mondja Shinichi a lila, csillogó szempárba nézve.
- Szeretlek Shinichi Kudou. – mosolyog Ran belenézve a kék szemekbe, amiben a szerelem tüze ég. Shinichi Ranra mosolyog, majd a lány egy kicsit lábujjhegyre áll. Shinichi felfogva a lány szándékát lehajol hozzá és újra elcsattan egy csók, ami már szenvedélyesebb. Ran belemosolyog a csókba és megadóan simul Shinichihez. Miután elválnak, egymás szemébe néznek.
- Menjünk vissza. Szeretnék táncolni még a barátnőmmel. – mosolyog Shinichi.
- Menjünk. – mosolyog Ran és kézen fogva elindulnak vissza a terembe, ahol a párok még nagyban táncolnak. Odasétálnak az ülő Kazuha és Heiji pároshoz, akik egymás kezét fogják és beszélgetnek.
- Sziasztok! – köszön Shinichi és Ran.
- Sziasztok! – mosolyog Heiji és Kazuha.
- Összejöttetek? – kérdi Kazuha.
- Igen, de ahogy látom ti is. – mondja mosolyogva Ran, miközben Shinichi keze a derekán pihen.
- Hát igen. – mosolyog Kazuha, majd egy kicsit szétválnak és a lányok/fiúk nekiállnak beszélgetni. hamarosan visszatérnek és nekiállnak táncolni, mindenki a saját párjával. Ran és Shinichi összebújva táncol és halkan beszélgetnek.
- Mikor látlak majd legközelebb? – kérdi Ran.
- Még egy darabig igen, mivel hétvégén még itthon maradok. – mosolyog Ranra.
- Oké. Örülök. – mosolyog Ran és egy röpke csókot nyom Shinichi szájára.
- Csak ennyi? – kérdi Shinichi.
- Nocsak, tán valami baj van? – kérdi Ran és szemeiben pajkosság csillog.
- Igen, de ezen könnyen segíthetünk. – mondja Shinichi, majd szenvedélyesen megcsókolja a lányt, ami viszonzásra is talál. Mikor vége van, a zenének leülnek egy asztalhoz és figyelik az igazgatót, aki a színpadra sétál.
- Nos, ti nem tudtatok róla, de az este folyamán pontoztuk a párokat és figyeltünk titeket. Most, hogy jön a bál vége, szeretnénk kihirdetni a bál hercegét és hercegnőjét. – mondja az igazgató, mire mindenki meglepődik.
- Nos, a herceg nem más, mint…. SHINICHI KUDOU! – kiálltja az igazgató, mire hatalmas tapsvihar tör ki. Shinichi elengedi Ran kezét, majd odamegy az igazgatóhoz és megkapja a koronát.
- A hercegnő, pedig… RAN MOURI! – kiálltja az igazgató, mire megint hatalma tapsvihar tör ki és Ran is megkapja a koronát, majd Shinichi és Ran váltanak egy csókot és elkezdenek táncolni a zenére.
- Ez életem legszebb napja. – mondja halkan Ran.
- Nekem is. Nagyon szeretlek. – mondja Shinichi.
- Én is nagyon szeretlek. – mosolyog Ran, majd véget ér a zene. A négy fiatal elköszön egymástól, majd elmennek hazafele. Shinichi és Ran kézen fogva sétál hazafele és beszélgetnek. Hamarosan elérnek Ran otthonához.
- Megjöttem. – mondja halkan a lány.
- Igen. Holnap találkozunk. – mosolyog Shinichi.
- Biztos? – kérdi Ran.
- Igen. Álmodj szépeket hercegnőm. – mosolyog Shinichi és megcsókolja Rant.
- Jó éjszakát hercegem. – mosolyog Ran, majd Shinichi int neki és elsétál. Ran nekidől a kapunak, majd felsóhajt. Előveszi a mobilját és szól Dannek, hogy nem kell elmennie érte és leteszi a telefont. Bent Eri várja. Köszönnek és Ran elmesél mindent. Az anyukája boldogan megöleli. Ran felmegy a szobájába, leveszi a ruháját, letusol, és pizsamába bújva fekszik le aludni.
Reggel álmosan ébred fel és halkan megszólal.
- Még sem álmodtam. Igaz volt. Tegnap a bál, Shinichi, barátnő. Imádom őt. – mosolyog Ran, majd felöltözik és lesétál, a konyhába ahol anyukája várja.
- Jó reggelt boldogság. Csak úgy sugárzol. – mosolyog Eri.
- Igen, nagyon boldog vagyok. Visszakaptam Shinichit! – mosolyog Ran és nekiáll enni.
- Egyébként képzeld, Conan hagyott egy levelet, hogy ma Gentánál lesz és tegnap este náluk aludt. – mondja Eri.
- Nem baj. Legalább elvannak. – mosolyog Ran és megcsörren a telefonja.
- Igen? – szól bele.
- Jó reggelt hercegnő. – hallatszik egy kellemes hang a túloldalról.
- Shinichi! – mosolyog Ran és elkezdenek csillogni a szemei.
- Mit szolnál, ha egy fél óra múlva találkoznánk a suli melletti kávézóban? – kérdi Shinichi.
- Nekem tökéletes. Fél óra múlva. – mondja Ran.
- Rendben. Szeretlek, szia! – köszön el Shinichi.
- Én is. Szia. – köszön el Ran is és leteszi a telefont. – Találkozok Shinichivel. – mosolyog Ran, majd felfut az emeletre és elkezd öltözködni. Miután elkészül, elköszön és elindul a kávézó felé. hamarosan oda is ér, ahol már Shinichi várja.
- Szia! – köszön Ran és megöleli.
- Szia! – mosolyog Shinichi majd váltanak egy csókot és bemennek a kávézóba. Rendelnek maguknak. Egy ideig csendben ülnek, majd Shinichi felsóhajt és elkezdi.
- Ran, figyelj, én tudom, hogy most nagyon meg fogsz rám haragudni és az sem biztos, hogy ezek után látni akarsz még. Ne szólj közbe, hallgass meg. – mondja Shinichi és mikor Ran bólint, folytatja.
- Conan én vagyok. – mondja Shinichi, mire Ran teljesen ledöbben. Shinichi folytatja a mesélést és elmond mindent. A parkban történteteket, a fekete szervezetet, és ami történt. Ran csendben hallgatja, de egyre több könny gyűlik a szemébe. Mikor Shinichi befejezi, ránéz a lányra, de meg is bánja a tettét.
- Végig, te voltál? Mellettem voltál és nem mondtad el? – kérdi színtelen hangon Ran és igen sokkos állapotban van. – Hogy tehetted ezt? Miért nem mondtad el? – kérdi egy kicsit indulatosan, majd a következő pillanatban egy hatalmas pofon csattan Shinichi arcán.
- Ezt megérdemeltem. – mondja halkan Shinichi és lehatja a fejét. Ran eközben gondolkodik és eszébe jutnak a dolgok. Lassan kezd megnyugodni majd, megszólal.
- Figyelj, Shinichi. Nekem most gondolkodnom kell… - mondja Ran, majd feláll és kisiet a kávézóból. Shinichi a lány után néz. – Most vesztettem el. – gondolja magában, majd fizet és elsétál haza.
Ran eközben a játszótéren, egy padon ül és nézi a gyerekeket, akik játszanak. Egy fiú és egy lány pont előtte szalad el. A lányka lassan fut, és nem tudja utolérni a fiút, mire a kisfiú lassítani kezd egy kicsit, így a lány el tudja kapni.
- Megvagy! – hallatszik a kislány nevetése.
- Igen, meg. – mosolyog a kisfiú, majd a kislány kézen fogja és elkezdenek futni. Rannak erről a jelenetről eszébe jut a gyerekkora és Shinichi. Sokáig gondolkozik a gyerekkorukon, a sulis éveken és a tegnap estén, majd fogja magát, feláll és elindul. Elmegy haza és az ágyára dőlve nézegeti a fotóalbumát. Hirtelen feláll, majd kisétál a bejárati ajtón és elindul. Sétál egy darabig, majd elér a kiszemelt házhoz. Becsenget és vár. Hamarosan nyílik az ajtó.
- Szia Ran. Hát te? – kérdi Agasa prof.
- Shinichit keresem. Itt van? – kérdi Ran.
- Igen fent van a szobájában. Már 3 órája ki sem jött onnan és már nyolc óra van. – mondja a professzor.
- Értem. Felmehetek hozzá? – kérdi Ran.
- Persze, menj csak. – mosolyog a professzor, majd Ran felmegy az emeletre. Megáll a szoba előtt és bekopog, majd lenyomja a kilincset és belép. Látja, hogy Shinichi alszik. Lassan odasétál az ágyhoz, majd megsimogatja az arcát, mire a fiú felébred. Először halvány foltot lát, majd kitisztul a kép.
- Ran. – mondja a fiú.
- Szia. Figyelj én gondolkodtam és tudom, hogy csak meg akartál védeni. Ez szép volt tőled. Egy kicsit fáj, hogy nem mondtad el, de nem tudok rád haragudni. – mondja Ran és halványan Shinichire mosolyog.
- Ran, akkor ezek szerint van még esélyem? – kérdi Shinichi.
- Igen van. – mosolyog Ran, mire Shinichi felül és magához húzza a lányt, majd egy ellenállhatatlan mosoly kíséretében szenvedélyesen megcsókolja. Ran belesimul a fiú ölelésébe és viszonozza a csókot. Hamarosan elválnak, és egymás szemét fürkészik.
- Örülök, hogy nem haragszol. – mosolyog a fiú.
- Hát rád nem lehet. – mosolyog Ran és a fiú mellkasára hajtja a fejét. Shinichi átkarolja, és még beszélgetnek egy darabig.
- Ezentúl minden más lesz. Most már nem kell titkolnom, mert tudod.  – mondja Shinichi.
- Igen. Szeretlek Shinichi. – mondja Ran.
- Én is szeretlek Ran. – mondja Shinichi és megcsókolja a lányt, aki viszonozza.
A hold bevilágít az ablakon és ezüstös fénye körbevonja az immár egymáshoz bújva lévő párt. Shinichi még nézi Rant egy darabig, majd őt is elnyomja az álom. Agasa professzor egy fél óra múlva jön fel a lépcsőn és nyit be a szobába.
- Hát mégis kibékültek. Örülök nektek és álmodjatok szépeket. – mosolyog a professzor, majd halkan becsukja az ajtót és a házra nyugtató csönd ereszkedik. Csak a hold fénye világít be az ablakon, fényével bevilágítva a ház szobáit.

 A szerelem egy csodálatos dolog. Van, aki szenved, mert nem lehet övé az, akit szeret.
 Van, aki boldog, mert szerelme mellette lehet. E két fiatalt is összeköti a szerelem, hiszen a szerelem kifürkészhetetlen, de ha megtalál, igazán boldoggá tehet.

The End
 

< - Vissza a ficekhez!