Megjegyzés: A szám amit Ran gitározik az egy angol szám, csak a dalszöveget lefordítottam magyarra. Nekem igazán tetszik. Itt a szám linkje: http://www.youtube.com/watch?v=Pu1aQvm5MrU Természetesen angol a szám. :)

Shinichi már visszaváltozott és elmesélte Rannak, hogy ő volt Conan. Ám mikor még Conan volt, egy srác nagyon nyomult a lányra és még mindig a lány kedvében akar járni, aki nem tudja, hogy mit tegyen. Hiszen ő a fiút szereti, de nem tudja, hogy Shinichi is odavan érte. Ezek után minden visszakerült a régi kerékvágásba. Ran és Shinichi kapcsolata eléggé viharos lett, sokat veszekednek egymással. Shinichi eléggé féltékeny, de ezt nem képes beismerni.
Ez a történet egy esős reggelen kezdődik.
- Nem hiszem el. Miért kell esnie az esőnek? Annyira jó idő volt tegnap. – gondolkozom, miközben egy nagy bögre teával az ablakon bámulok ki. A nevem Ran Mouri és a Teitan Középiskolába járok. Hosszú barna hajam van és kék szemeim. Már több éve karatézok. Anyum és apum nincs, itthon mert el kellett menniük valahova, így most egyedül vagyok ebben a nagy házban. Leteszem, a bögrét majd felveszem a kabátom és elindulok kifele. Útközben felkapom a táskámat, és egy nagy esernyőt elvéve megyek ki. Miután bezártam az ajtót útnak indulok a suliba, miközben halkan zenét hallgatok. Szeretek úgy sétálni az utcán, hogy szól a zene a fülemben, valahogy mindig megnyugtat. Nem sok kedvem van menni suliba. Semmi érdekeset nem fogunk csinálni, mert éppen a focimeccsek zajlanak. Shinichi is a csapatban játszik és nagyon jól focizik, na és persze ott van Seiji is, aki szintén a csapatban játszik és mellesleg odavan értem.
 - Ran! – hallom, ahogy kiáltják a nevemet, majd megállok és hátranézek.
- Seiji! –lepődök meg, de azért rámosolygok.
- Hogy vagy? – kérdi vigyorogva és egy nagy esernyőt tart a kezében.
- Köszönöm jól, és te? Izgulsz a meccs miatt? – kérdezem mosolyogva
- Jól. Nem igazán izgulok, reménykedek, hogy nyerni fogunk. Menjünk egy ernyő alatt. – mosolyog rám.
- Rendben. – bólintok, majd lehúzom az ernyőmet és közelebb megyek hozzá, majd elindulunk. Csendben sétálunk a zuhogó esőben, majd ránézek és észreveszem, hogy vizes a kabátja. Úgy döntök, hogy közelebb húzódok hozzá és belékarolok, csökkentve a távolságot. Mikor felnézek, látom, hogy meglepődve néz rám, majd egy kedves mosolyt villant rám. Furcsa érzések kerítenek hatalmába. Ő annyira más, mint Shinichi. Kedvesnek, és gyönyörűnek tart. Szerinte vicces vagyok és ezt mind a szemembe mondja. Nem tudom, mit tegyek, szeretem Shinichit, de valahogy Seijihez is vonzódok, és ez azt hiszem baj. – gondolkodok, miközben beérünk a suliba. Már senki nem döbben meg azon, hogy együtt érkezünk. Oldalra nézek és elkapok egy haragos kék szempárt.
- Shinichi. – suttogom halkan, de ő csak egy oldalpillantást vet rám, majd elmegy Yusukével és a többiekkel. Szomorúan nézek magam elé, mikor egy kedves hangot hallok meg.
- Ran-Chan! – hallok egy női hangot, majd hamarosan Sonoko veti magát a nyakamba nevetve.
- Szia Sonoko. – mosolygok kedvesen és érzem, hogy Seiji arrébb sétál.
- Én mentem, majd később találkozunk. – hallom a fiú hangját és egy gyors puszit kapok az arcomra, majd már csak a távolodó alakját látom.
- Nagyon odavan érted. – kuncog mellettem Sonoko én pedig próbálom rendezni az arcvonásaimat.
- Fogd be. – nézek rá és eléggé zavaros a tekintetem.
- Kedveled őt.
- Én...nem tudom… - mondom halkan.
- Jajj, Ran-chan. – sóhajt mellettem Sonoko – Tudom, hogy most ez nehéz, de menjünk, mindjárt kezdődnek a meccsek. – mosolyog.
- Rendben. – bólintok, majd elindulunk a tornaterembe, és felülünk a lelátóra, ahol as rácok már melegítenek.
- Miért nem beszélsz már vele? – kérdi Yusuke.
- Minek? Annyira nyomul rá Seiji, mit érdekel engem? – kérdi gúnyosan Shinichi.
- Azért mert szereted, te nagyra nőtt barom!
- Fogd be Yusuke! Én nem szeretem őt!
- De hogy nem! Látszik rajtatok! Ő is szeret téged, csak te hülye vagy és nem veszed ezt észre!
- Elég legyen Yusuke. Beszélsz hülyeséget. – mondja Shinichi és egy nagy rúgással a hálóba lövi a labdát.
- Nah persze… reménytelen eset vagy. – sóhajt, majd ő is belövi a labdát és a csapat gyülekezni kezd.
Eközben fent a lányoknál.
- Ahogy elnézem Kudo-kun ideges lehetett.
- Nem tudom Sonoko, az biztos, hogy van valami baja.
- Menj le hozzá. Kívánj neki szerencsét.
- Hát… nem is tudom…
- Ugyan már Ran-Chan! Gyerünk!
- Rendben. – felel, a lány sóhajtva majd elindul lefele. Kis séta után odaér a fiúkhoz.
- Sziasztok!
- Szia, Hugi! – köszön Yusuke és mosolyogva megöleli.
- Szia. – köszön Shinichi is.
- Csak sok szerencsét jöttem kívánni nektek. – mondja mosolyogva – Biztosan nyerni fogtok.
- Még szép! Mellesleg egy ilyen szép hölgy szerencséje csak tetézi ezt. – kacsint rá Seiji.
- Túlzol. - neveti el magát a lány. – A francba, minek kellett megszólalnod? – gondolkozik.
- Nah menjünk, srácok melegítsünk még egy kicsit. – veszi észre a helyzetet Yusuke, majd elindulnak a csapattal és csak Shinichi marad ott a lánnyal.
- Öhm.. hát sok sikert. – mosolyog a fiúra, majd készül, elindulnak, mikor egy kéz visszahúzza.
- Köszi, győzni fogunk. – mosolyog Ranra, majd nyom egy puszit az arcára és ő is megy melegíteni.
- Istenem… - sóhajt és mosolyogva indul vissza. El kéne már döntenem mit is érzek iránta, no meg ott van Seiji is… annyira nem tudom, hogy mit tegyek. Azt hiszem, jó lenne átgondolni. – sóhajt és visszaül Sonoko mellé.
- Na? – néz rá mosolyogva.
- Sok sikert kívántam nekik, aztán kaptam egy puszit az arcomra és elment edzeni.
- Há! Biztos, hogy érez irántad valamit. Csak Seiji mindig közbe avatkozik. Lemerném fogadni, hogy miatta veszekedtek annyit.
- Igen, valószínű… nem tudom, mit tegyek Sonoko, tudom hogy szeretem Shinichit, legalább is azt hiszem, de Seiji…
- Tudom Ran-Chan, jó lenne ha átgondolnád az egészet. Menj haza, majd fedezlek, amúgy is csak meccsek vannak. – mosolyog a lányra.
- Köszönöm Sonoko! – öleli meg a lányt, majd feláll.
- Nincs mit. Na, siess.
- Szia! – köszön el Ran, majd kiindul a teremből.
- Szia. – mosolyog Sonoko, majd ismét a meccsre koncentrál.
Miután Ran felöltözött, elindult kifele a suliból, közben felhúzta az esernyőjét és lassan sétálva ment az utcán, megnézve egy-egy kirakatot.
- Annyira más most minden… nincs mellettem egyik srác sem. Nem tudom, igazából mit is érzek most. Seiji nagyon kedves srác, egész végig mellettem volt, mikor Shinichi eltűnt. Sokszor vigasztalt meg, derített jobb kedvre. De Shinichit, már kiskorom óta ismerem, és végül is mindig velem volt, igaz Conanként, de mellettem állt és csak azért nem mondta el, hogy ki is ő, valójában mert engem akart megvédeni. Istenem, mit tegyek? Mind kettőt szeretném? Nem… Seijihez csak azért vonzódom, mert… miért is? Te jó ég… mit tegyek? – gondolkozik közben hazaér és leveszi a kabátját, majd elindul fel a szobájába. Miután felér, leteszi a táskáját, majd az ágyra dől, és lassan elnyomja az álom.
Eközben az iskolában a fiúk megnyerik a meccset és mosolyogva fogadják a dicséreteket.
- Hé Sonoko, hol van Ran? – néz a lányra Shinichi.
- Hazament, mert nem igazán érezte jól magát. – felel a lány.
- Értem, köszi. – mondja, majd elindul az öltözőbe.
- Hova megy? – kérdi Seiji.
- Szerintem ranhoz… de Seiji, téged tényleg érdekel Ran? Mert lehet, hogy most Ran össze van zavarodva és vonzódik hozzád, de tudod, hogy ő igazából kit szeret, nem?
- Persze, hogy tudom. – sóhajt – csak reménykedtem. És ez az egész jót tett mind a kettőjüknek. Most Shinichi felmegy Ranhoz és ki fognak békülni. – mosolyog.
- Mi? Te tudtad? – lepődik meg.
- Persze, látszik rajtuk. – mosolyog. – Nah de megyek, még van egy kis dolgom otthon. Szia.
- Szia… - köszön el Sonoko is.
Eközben Ran lassan felébred és álmosan megdörzsöli a szemét. Mikor oldalra fordul, észreveszi a gitárját.
- Ezt még Heiji és Kazuha vette nekem szülinapomra. Emlékszem mennyire odavoltam a gitárokért. Vajon még mindig tudok rajta játszani? – gondolkozik, majd feláll és a gitárhoz sétál és előveszi a tokjából. Lassan visszasétál, az ágyhoz majd leül rá és ölébe veszi a gitárt.
- Talán ha kijátszom, magamból az érzelmeimet könnyebben rájövök a dolgokra. – mondja halkan és lassan pengetni kezdi a húrokat. Kis idő múlva egy dalszöveg körvonalazódik ki a fejében és énekelni kezd.
Szerinted ostoba és hasztalan vagyok,
Mindent rosszul csinálok.
Szerinted bonyolult vagyok,
Nehéz a kedvemben járni,
Folyamatosan megváltoztatom a véleményemet.
Én csak mocsok vagyok ruhában,
Nem jelenek meg időben,
Még ha az meg is mentené az életemet.
Szerinted, szerinted.
De Szerinte gyönyörű és hihetetlen vagyok,
Ki sem tud verni a fejéből.
Szerinte vicces és ellenállhatatlan vagyok,
Minden amit valaha akart.
Minden az ellenkezője,
Úgy érzem, hogy nem kell leállnom,
Tehát áruld el Édes, min kellene változtatnom.
Belém esett mindazért, ami nem is én vagyok,
Szerinted.
Szerinted unalmas és szeszélyes vagyok,
És sehova nem tudsz elvinni.
Szerinted szarul mesélek vicceket, mert rosszul mondom el őket.
A legrosszabb koncentrációs képességgel rendelkező csaj vagyok,
Te pedig az a srác, aki ebbe belenyugszik.
Szerinted, szerinted.
De Szerinte gyönyörű és hihetetlen vagyok,
Ki sem tud verni a fejéből.
Szerinte vicces és ellenállhatatlan vagyok,
Minden amit valaha akart.
Minden az ellenkezője,
Úgy érzem, hogy nem kell leállnom,
Tehát áruld el Édes, min kellene változtatnom.
Belém esett mindazért, ami nem is én vagyok,
Szerinted.
Megbecsültnek kell éreznem magam,
Mintha nem utálnának. Oh, nem.
Miért nem látsz az Ő szemeivel?
Olyan rossz, hogy döntés elé kényszerítesz!
De szerintem ostoba és hasztalan vagy,
Mindent rosszul csinálsz!
De Szerinte gyönyörű és hihetetlen vagyok,
Ki sem tud verni a fejéből.
Szerinte vicces és ellenállhatatlan vagyok,
Minden amit valaha akart.
Minden az ellenkezője,
Úgy érzem, hogy nem kell leállnom,
Tehát áruld el Édes, min kellene változtatnom.
Belém esett mindazért, ami nem is én vagyok,
Szerinted.
Szerinted ostoba és hasztalan vagyok,
Mindent rosszul csinálok. – fejezi be halkan. – Igen, lehet, hogy hülyeséget csinálok, lehet hogy ő csodásnak tart… de olyannak hisz aki nem én vagyok… de Shinichi… ő olyannak szeret amilyen vagyok. Szeret a hibáimmal együtt. Istenem, miért csak most jövök rá erre? – pattan fel, majd lerohan a lépcsőn.
Eközben Shinichi már a lány háza előtt áll az ajtónál és épp emelné a csengőre a kezét, amikor valaki egyenesen nekirohan.
- Shinichi…
-Ran…
- Én annyira sajnálom, nem kellett volna hagynom, hogy így történjen, én nem érzek semmit Seiji iránt, csak vonzott az, hogy ennyire tökéletesnek talál és hogy mellettem volt, Kérlek, ne haragudj rám! – bújik hozzá könnyezve.
- Olyan kis buta vagy. – öleli át – nekem kéne bocsánatot kérnem… annyira hülye voltam. Észre kellett volna vennem a dolgokat és hamarabb beismerni magamnak az érzéseimet. Szeretlek Ran és ezen senki és semmi nem változtathat. – emeli fel a lány fejét és néz a szemébe.
- Én is szeretlek Shinichi. – mondja, és szemei boldogságtól csillognak.
A fiú egy lehengerlő mosoly kíséretében a lányhoz hajol és finoman megcsókolja, ami viszonzásra is talál. Több percen keresztül csókolóznak, majd egymás szemébe néznek.
- Leszel a barátnőm?
- Igen. – csillognak a lány szemei, majd mosolyogva a fiú nyakába ugrik és szenvedélyesen megcsókolja, amit ugyan olyan hévvel viszonoznak.
És hogy ez után mi történt? Nos, kedves olvasó, azt a fantáziádra bízom.^.^
By: Nina-Chan

< - Vissza a ficekhez!