Ez a kis történet 6 év múlva játszódik, amikor Shinichi és Ran már 23 évesek. Shinichi már visszaváltozott és elmondta Rannak, hogy Ő volt Conan. Shinichi már igazi nyomozóként dolgozott, Ran pedig ügyvéd lett. Miközben a lány hazafelé igyekezett megcsörrent a telefonja.
-Igen tessék. Mouri Ran vagyok. Miben segíthetek?-kérdezte kedvesen.
-Szia!-hallatszott a telefon végéről már ismerősen csengő férfi hangja-Rég láttalak-mondta.
-Shinichi? Igen. Tényleg rég-válaszolta a nő.
-Van most valami dolgod?-kérdezte.
-Hát...El kellene mennem vásárolni valamit vacsorára. Miért?
-Csak meg akartam kérdezni, hogy nem-e jönnél át hozzám?-kérdezte a férfi.
-Persze. Úgy is régen láttalak már-mondta mosolyogva Ran.
-Oké! Akkor majd találkozunk. Szia-mondta Shinichi, majd letette a telefont.
Miután Ran letette a telefonját elindult Shinichi háza felé.
-Annyira várom már, hogy találkozhassak vele. Olyan rég láttam már. Nagyon lefoglalják az ügyei és engem is a munkám. De még mindíg szeretem. Nem hiszem el, hogy ennyi idő alatt sem változtak az érzéseim. Pedíg annyi minden megváltozott. Olyan sok dolog történt velünk. Vajon Ő mit érez irántam? Mondjuk, neki már van barátnője. Nem hiszem, hogy barátságon kívül bármit is érezne irántam. Annyira szép az a nő. Méghozzá orvos-ezeken gondolkodott és észre sem vette, hogy pár lépésnyire van Shinichi házának a kapujától. Mikor odaért megnyomta a csengőt.
-Ki az?-kérdezte Shinichi.
-Ran vagyok-válaszolta a lány.
-Oké. Gyere csak be-mondta. Ran belépett a házba.
-Szia! Milyen csinos vagy!-jegyezte meg Shinichi, majd átölelte a lányt és két puszit nyomott az arcára.
-Nagyon köszönöm. De rég láttalak már. Te is megváltoztál. Jó értelemben mondom.
A lány szinte beleolvadt Shinichi ölelésébe. Egy darabig még így voltak, utána pedig már kezdett mindkettejüknek kínossá válni a helyzet, elvégre nem járnak együtt. Sőt... Még be sem vallották egymásnak, hogy szeretik egymást.
-T..tudod mit? Menjünk vacsorázni. A kedvencedet főztem-mondta a fiú mosolyogva.
-Te főztél?-kérdezte meglepődve Ran.
-Igen. Külön a Te kedvedért. Remélem, hogy ízleni fog-mondta elpirulva.
-Biztos finom lesz-mondta a lány bátorítóan. Shinichi udvariasan kihúzta a széket Rannak, majd meggyújtott egy gyertyát az asztal közepén, utána pedíg Ő is leült.
-Gyertyafényes vacsora? Hogy-hogy?-kérdezte meglepődve a lány.
-Hát... Van valami, amit el kell mondanom neked és meg akarom adni a hangulatot hozzá-mondta bátortalanul Shinichi.
-És mi az?-kérdezte érdeklődően Ran.
-Előbb vacsorázzunk meg.Utána elmondom-válasolta.
Miután elfogyasztották az ételt, amit Shinichi nagy odafigyeléssel készített, elmentek a nappaliba.
-Naszóval... Mit is akartál mondani?-kérdezte Ran.
-Hát...Izé...-megbicsaklott a hangja.
-Mond már! Egy férfinek legyen önbizalma! Hogy mondtad meg Shiho-sannak, hogy szereted, ha nekem nem tudod elmindani, hogy megkérted a kezét?
-Mivan?-kérdezte értetlen fejjel Shinichi.
-Nem ezt akartad mondani?
-Hát nem. Na, mindegy. Már rég nem is vagyunk együtt. Ennyire nem ismersz?
-Igazából nemis hallottam arról, hogy szakítottatok. Nagyon sajnálom. De mostanában nem tartjuk a kapcsolatot-mondta szomorúan a lány.
-Nem kimondottan rossz ez a felálás. Elvégre, most van időm a többi lányra-mondta-Arra is, akit már jó rég óta szeretek-komolyan Ran szemeibe nézet, aki már teljesen piros volt és elmerült a tekintetében.-Ran....
-I...Igen?-dadogta.
-Szeretlek-mondta halkan, majd megcsókolta. A lány viszonozta a csókot, majd egyre szenvedélyesebben kezdték csókolni egymást. Mikor megszakították a csókot Ran is kinyögte:
-Én is szeretlek, Shinichi-mondta, majd újra és újra megcsókolták egymást. Egyszercsak Shinichi megszólalt.
-Ran. Szeretnék kérdezni valamit-mondta komolyan.
-És mit?-kérdezte értetlenül.
-Mouri Ran. Nagyon régóta szeretlek. Szeretném megkérdezni, hogy leszel a feleségem?-kérdezte.
Ran a megdöbbenéstől nem is tudott válaszolni. A fiú, akit már olyan régóta szeretett megkérte a kezét. Nem akart hinni a fülének.
-Én... Izé....-nem tudott válaszolni-Igen!-bökte ki végül.
-Komolyan?-Shinichi nem tudta elhinni, ami ebben a pár percben történt.
-Igen komolyan. Nagyon szeretlek-válaszolta mosolyogva.
-Olyan szép vagy, amikor mosolyogsz. Mondjuk... Te mindig, mindenhogy az vagy-mondta.
-Köszönöm-mondta, majd megcsókolták egymást. Ezek után elmerültek egymás csókjaiban, utána pedig felmentek Shinichi szobájába........

Elolvasom a 2. részt is!    vagy   Vissza megyek a Ficcekhez!