Ez egy rövid kis Novella szerüség. ^.^

Ez a nap is unalmasan indult. Felkeltem, letusoltam, felöltöztem. Mindig ugyan azok a rutinos dolgok. Lent hallottam, ahogy anyu és Conan beszélgettek. Lassan indultam le a lépcsőn, majd miután leértem bementem a konyhába.
- Jó reggelt kicsim. – köszön mosolyogva Eri.
- Jó reggelt Ran-neechan. – mosolyog rám Conan.
- Nektek is. – ásítok és leülök az asztalhoz, majd azt veszem észre, hogy Conan megáll előttem és mosolyogva egy játszint csokrot nyújt át nekem.
- Boldog Nőnapot Ran! – mosolyog rám.
- Oh… köszönöm Conan-kun. – mosolyogok rá és nyomok egy nagy puszit az arcára.
- Ugyan. Viszont ha nem baj én elindulok suliba és nem lenne baj ha nem aludnék itthon? A professzor el akar minket vinni valahova.
- Persze, semmi baj Conan. – mosolyog Eri.
- Érezd jól magad. – mosolygok én is rá.
- Oké. Sziasztok. – köszön, majd elmegy.
- Vázába teszed nekem? – nézek anyura és nyújtom a csokrot.
- Persze.
Miután anyu vázába tette a virágot, hallom, ahogy nyílik az ajtó és apu lép be két nagy csokorral.
- Boldog Nőnapot a világ két legszebb nőjének. – mosolyog apu és az egyik csokrot anyunak, a másikat meg nekem adja.
- Köszönöm apa. – mosolygok rá és megölelem majd nyomok két puszit az arcára.
- Ugyan. – mosolyog és ő is leül reggelizni.
- Na, én mentem. Sziasztok! – köszönök el, majd elindulok kifele, ám még hallom, ahogy anyu megköszöni a virágot. Ezen jót mosolygok, majd útnak indulok. Halkan hallgatom a zenét és nézem, hogy mennyire csendes még a város, csak a virágárusok nyitotta ki, a szokásosnál is korábban, meg a nagyobb élelmiszerüzletek. Gondolkozva sétálok az utcán és nézem az embereket. Mindenki siet a munkába, iskolába. Sokan a virágárusoknál vannak. Hát igen, ilyenkor nőnapkor mindig a virágárusok járnak a legjobban. Én mondjuk el is felejtettem volna, ha Conan nem köszönt fel. Jaj, istenem mi lesz ma a suliba… mindenki virágokkal fog rohangálni. Hát igen ez is egyszer van egy évben. Még jó is. – kuncogok halkan.
Eközben Conannál:
- Jó reggelt professzor. – lép be a házba.
- Szervusz Shinichi. Mi járatban?
- Azt mondta tegnap, hogy sikerült valamit elérni az ellenszerrel kapcsolatban.
- Oh, igen. Aival kifejlesztünk egy új, hatékonyabb ellenszert, ami akár egy hétig is kitart.
- Ez komoly? Ez fantasztikus.
- Csak ki kell próbálni. Nos, gondolom, vállalod.
- Még szép. – felel a fiú és elveszi, az ellenszert majd beveszi. Pár perc múlva már ismét úgy néz ki, mint régen. – Ez hihetetlen. – néz a tükörbe – Köszönöm professzor!
- Nincs mit Shinichi. – mosolyog Agasa professzor.
- Akkor én most felmegyek elkészülni. – mondja és felmegy, majd húsz perc múlva már teljesen készen van.
Eközben Ran beér a suliba, ami már fel van díszítve.
- Persze.. nőnap alkalmából nem lesz tanítás, hanem ilyen ünnepség szerűség lesz, hogy mindenki átadhassa a virágot, annak, akinek szeretné. – gondolkozik, és belép az osztályba.
- Ran-chan! – kiállt Sonoko és megöleli a lányt.
- Szia. – mosolyog a lány. – Mizujs?
- Semmi. Olyan szép csokrot kaptam Makoto-kuntól.
- Az jó. Én reggel aputól és Conantól kaptam egy-egy csokrot.
- Szeretnéd, ha itt lenne?
- Nem lenne rossz… de úgysem jön el. – sóhajt majd lehuppan Yusuke mellé.
- Szervusz, szépségem. – mosolyog rá.
- Ne kezd már megint. – nevet – neked is Jó reggelt. – mosolyog
- Ugyan már hugi. Boldog Nőnapot. – ad neki egy virágot és a lány kedvenc csokiját.
- Köszönöm. – öleli meg – aranyos vagy, és a kedvenc csokim? Köszönöm.
- Ugyan, ez a nap a ti napotok. – nevet, majd az ajtóba néz és picit ledöbben.
- Mi a baj? – kérdi Ran.
- Nézz az ajtó felé.
- Hogy? – kérdi, majd oldalra dönti a fejét és ledöbben.
- Jó reggelt. – lép be Shinichi – mizujs?
- Haver jó újra látni. – fog kezet vele az egyik haverja, majd sorban mindenki.
- Na mi a pálya? – megy oda yusuke is.
- Semmi, veled? – kérdi mosolyogva a fiú.
- Ran.. itt van. – megy oda Sonoko
- Tudom. – sóhajt, majd továbbra is kibámul az ablakon.
- Ha már amúgy is bambulsz, segítesz? – mutat a matek füzetre.
- Persze. – mosolyog és magyarázni kezdi.
- Nem mész oda hozzá? – kérdi Yusuke.
- De… - felel Shinichi és elindul Ranék felé.
- Jó reggelt a hölgyeknek. – megy oda mosolyogva.
- Kudo-kun! – mosolyog Sonoko – örülök, hogy újra köztünk vagy – öleli meg.
- Én is, hidd el – mosolyog.
- Na, én lemegyek a büfébe inni egy kávét… - kezdi el sonoko és elindul kifele, jelentőségteljesen nézve a többiekre.
- Szia Shinichi…
- Ran… én…
- Mizujs? – mosolyog, majd körbenéz és észreveszi, hogy már csak ketten vannak a teremben.
- Semmi… figyelj, én tudom, hogy mekkora idióta vagyok és annyira sajnálom, hogy ilyen sokáig nem jöttem vissza…
- Semmi gond… az ügyeid lefoglaltak…
- Ran… tudom, hogy ki fogsz borulni, de ígérd meg hogy végighallgatsz. – néz a lány szemébe és leül mellé.
- Hallgatlak…
- Ran, én vagyok Conan… - mondja és elmeséli az egész történetet. Ran ledöbbenve hallgatja, majd miután a fiú végzett a történettel feláll és egy hatalmas pofont kever le Shinichinek, majd kirohan a teremből.
- Ezt jól elszúrtam… most vesztettem el… - gondolkozik szomorúan a lány után nézve, miközben az egyik pad tetején egy gyönyörű vörös rózsa csokor van. Feláll, majd a lány padjára teszi, egy kis üzenettel, majd kimegy a teremből és megkeresi a többieket. Ran eközben kirohan az udvarra, majd az egyik padra ül le, felhúzza a lábait és átkarolja a térdét.
- Mi a baj Ran-chan? – hall egy ismerős fiú hangot.
- Heiji? – lepődik meg és fordul hátra.
- Igen. Minket is áthívtak erre az ünnepségre. Kazuha valahol Sonokoval lehet. – mondja, majd a lány mellé ül – De neked mi a bajod?
- Tudod… egy kicsit kiborultam… - mondja és elmeséli az egészet.
- Megértem… én megmondom őszintén tudtam. De Ran – karolja át – csak azért nem mondta el neked, mert biztonságban akart tudni. Érted? Megőrjítette volna az a tudat, hogy bármikor az életedre törhetnek. – mondja Heiji.
- Tudom… csak nehéz egy kicsit ez most…
- Megértem. De gondolj bele… mindig melletted volt, még ha nem is úgy ahogy szeretted volna, nem?
- De…
- Na, gyere – húzza fel – menjünk vissza a suliba, már biztos megy az ünnepség.
- Rendben. – felel a lány és visszaindulnak. Útközben Rannak eszébe jut, hogy fent hagyta a telefonját.
- Menj csak előre, mindjárt megyek én is. – fut el a terembe, majd mikor belép, észrevesz egy nagy rózsacsokrot a padján. Odasétál, majd a kezébe veszi.
- Ez gyönyörű. – mondja suttogva, csillogó szemekkel, majd észreveszi a kis üzenetet. Felveszi és kinyitja, amiben ez áll.
 

Boldog Nőnapot a világ leggyönyörűbb nőjének.
Tudom, hogy nagyon kiakasztott ez az egész, de csak azért nem mondtam el, mert nem akartam, hogy bajod essen… Ran, én, szeretlek! Tudom, hogy nem így kellett volna elmondanom, de sejtettem, hogy ha elmondom a Conanos ügyet, akkor nem akarsz majd látni.
Nagyon sajnálom.
Szeretlek!
Kudo Shinichi

- Shinichi. – suttogja halkan, majd leteszi a csokrot és a levelet majd kirohan a teremből. Végig fut a hosszú folyosón, majd berohan, oda ahol van az ünnepség. Nagyon sokan állnak és egy jó ideig nézelődik, mikor kiszúrja a fiút Heiji,Sonoko és Kazuha mellett. Ismét futni kezd, majd a fiú nyakába ugrik és megcsókolja. Körülöttük mindenki döbbenve néz, majd a döbbenet lassan eltűnik, és mindenki tapsolni kezd.
- Szeretlek te lüke detektív mániákus!
- Én is szeretlek! – veti be az ellenállhatatlan mosolyát és ismét megcsókolják egymást.
- Leszel a barátnőm? – kérdi Shinichi, mire mindenki a lányra néz és várják a választ.
- Mondj igent. – hallatszik jobbról-balról.
- Igen, még szép. – mosolyog Ran és megcsókolja a fiút, ami viszonzásra is talál.
- Hurrá. – kezdenek el tapsolni, majd a taps abbahagy és mindenki az igazgatóra néz, aki folytatja a beszédét. Ran és Shinichi megszakítják a csókot, majd a fiú hátulról átöleli a lányt és a fülébe súgja:
- Boldog nőnapot a világ leggyönyörűbb nőjének.
- Köszönöm Shinichi…

Vége.

<- Vissza a ficcekhez!