Egy gyönyörű napsütéses reggel volt. Ran épp készülődött a szobájában. Ő és az osztálytársai elmennek egy egy hetes osztlykirándulásra.
-Ran siess! El fogunk késni-szólt oda neki Shinichi a nappaliból.
-Nyugi. Nem fogunk elkésni, de még nem vagyok kész.
Ran leült az ágya szélére és elkezdte fésülni a haját. Pár perc múlva már kész is volt.
-Na gyere-mondta a lány, majd megfogta a fiú kezét és elkezdtek az ajtó felé futni-Szia apa! Majd jövök.
-Viszlát Kogoro-san -mondta Shinichi.
-Sziasztok. De aztán vigyázni magatokra!-mondta Kogoro, de a fiatalok ezt már nem hallották. Gyorsan futottak a vasútállomás felé, mert késésben voltak.
-Én megmondtam, hogy el fogunk késni.
-Jajj Istenem! Hallgass már! Nyugi, oda fogunk érni. Megígérem.
Pár perc múlva már ott is voltak. A vonatuk éppen akkor indult el, amikor ők felszáltak rá.
-Hálistennek, hogy ideértetek! Mit csináltatok, hogy már megint elaludtatok? Tényleg...Együtt töltöttétek az éjszakát?-kérdezte Sonoko vigyorogva.
-Dehogyis! Csak ma reggel jött át hozzánk Shinichi. Azért késtünk el, mert a hajamat fésültem.
Pár órán belül meg is érkeztek a tengerpartra. A lányok elindultak a szobájuk felé. A fiúknak még egy pár percet várniuk kellett, hogy megkapják a szobakulcsikat. Hattory Heiji és Toyama Kazuha is meghívást kapott erre a kis kirándulásra. Ran, Sonoko és Kazuha egy szobában aludtak. Shinichi és Heiji is, csak az ő szobájuk a lányokéval átellenben található. Délután mindenki átvette a fürdőruháját és lementek a partra.
-Mindenki vigyázzon a vízben és vigyázzatok egymásra-mondta az egyik tanár, de a tizenévesek már nem igazán figyeltek rájuk, hanem geyszerűen beleugrottak a vízbe.
-Kazuha! Ide jönnél egy pillanatra?-kérdezte Heiji.
-Hát persze-mondta a lány. Mi a baj Heiji?
-Nézd csak! Ott van valami a vízban!
-Hol? Nem látom...
Heiji megfogta a lánt és beledobta a vízbe.
-Heiji te ütődött!!-kiáltotta a lány.-Gyere és húzz ki!
-Oké-oké-és már nyújtotta is a kezét, ám Kazuha okosabb volt és ahelyett, hogy felemelkedett volna, inkább a vízbe húzta a gyerekkori barátját.
-Kazuha! Mit csinálsz?
-Én csak vissza adtam-válaszolta a lány. Eközben Shinichi, Ran és Sonoko jót nevettek ezen a kis vitán.
Este felé mindannyian vissza mentek a hotelszobájukba, majd elmentek vacsorázni. Vacsora után a lányok elmentek sétálni, a fiúk pedíg ott maradtak a szobájukban és beszélgettek. Olyan kilenc-tíz óra magasságában a lányok is visszaértek. Ezek után mindannyióuknak le kellett feküdniük. Ran valamiért csak forgolódott az ágyában és nem tudott elaludni. Pár perc múlva kiment egyet sétálni, hátha az a baja, hogy túl melege van. A tengerpart szélén meglátta Shinichit.
-Shinichi? Hát te mit csinálsz itt?-kérdezte.
-Ran? Nem tudtam aludni és kijöttem sétálni egy kicsit.-válaszolta-És te?
-Én sem.
-Olyan szép vagy-mondta halkan a fiú.
-M-Mi? Én?-kérdezte hitetlenkedve Ran.
-Igen te. Ran... Izé...Van valami, amit már régebben el kellett volna mondanom....
-És mi az?-kérdezte Ran.
-Hát két dolog van, amit el kell mondanom. Az első az, hogy valójában Conan... és én....hát izé...
-Mi van Conannel és veled? Nem értem mit akarsz mondani.
-Azt, hogy én vagyok Conan. Mindíg is én voltam... Mindíg itt voltam melletted... Tudom, hogy most ideges vagy, de próbáld megérteni, mert...-de Ran nem hagyta befejezni a mondatát.
-Hogy lehet ezt megérteni?! Hányszor megkérdeztem már tőled, hogy te vagy-e Conan, de te mindíg azt mondtad, hogy nem. Fogadjunk, hogy már mindenki tudja, csak előlem titkoltad!-kiabálta a lány, majd megpofozta Shinichi és elrohant.
-Utállak Shinichi! Utállak!!-gondolta magában.
Beszaladt a szobájába és elég sokára, de végül elaludt. A hét nagynehezen, de elmúlt. Ran egy szót sem szólt Shinichihez, pedíg ő többször is meg akarta volna beszélni vele a dolgokat. Egy nap, mikor már mindenki otthon volt, elkezdett szakadni az eső. Ran éppen az egyik boltból ment hazafele, mikor el kehdett esni. A legközelebbi hely, ahova bemehetett volna, az Shinichi háza volt. Mikor az ajtó elé ért bekopogtatott.
-Jöjjön be-hallatszott belülről.
A lány óvatosan belépett az ajtón. Mikor Shinichi meglátta, nem tudott hinni a szemének. Az a lány, aki elméletileg utálja őt, most a házában van.
-Ran? Te mit keresel itt?-kérdezte.
-Izé...Elkezdett esni az eső és ez volt a éegközelebbi hely...
-A szomszédban lakik Agasa professzor. Oda is mehettél volna. De mondjuk mindegy. Én azért örülök, hogy itt vagy-mondta egy kis mosollyal az arcán.-Ran...Miért jöttél ide?-ismételte meg a kérdést Shinichi.
-Nem tudom-hallatszott a bizonytalan válasz.
-Ran. Van még valami, amit el kell mondanom.
-És mi az?-kérdezte.
-Jövő héten elmegyek Amerikába a szüleimhez, de előtte szeretném, ha tudnád az igazi érzéseimat...Mouri Ran...Nagyon szeretlek. Ez mindíg is így volt. Azért nem akartasm elmondani neked ezt az egész ügyet, mert nem akartalak veszélybe sodorni és azt végképp nem akartam, hogy meghalj-mondta Shinichi kipirult arcal.
-De ha szeretsz, akkor miért mész el?-kérdezte szinte suttogva a lány.
-Azért,mert ezzel mindenkinek csak jót teszek. Mindenki utál...
-Dehogyis! Én sem utállak! Kérlek... Maradj itt! Nem akarom, hogy elmenj, csak idegességemben gondoltam azt, hogy utállak, de ez nem igaz.
-De...
-Nincs semmi de! Kérlek maradj itt! Adok rá okot, hogy itt maradj-mondta, majd közelebb hajolt Shinichihez és megcsókolta. A fiú átkulcsolta a lány derekán a kezét és közelebb húzta magához.
-Ran...
-Sssh. Én itt maradok neked, de ha te most elmész...-Ran szemében könnycseppek jelentek meg.
-Jajj ne sírj. Nem megyek el, ha nem akarod, de cserébe ígérd meg, hogy máskor meghallgatsz és hagyod elmondani a dolgokat.
-Megígérem-mondta és gyengéden megcsókolta a fiút.

<- Vissza a FanFicekhez!