Mouri Ran szülinapja

(Tételezzük fel, hogy Rannak március 8.-án van a születésnapja. Arra igazából nem kapunk választ, hogy ténylegesen mikor van, sem a mangában, sem az animében. Az első film szerint a bika jegyében született, az első élőszereplős film szerint pedíg október 2.-án, de az ilyen filmeken alapuló dolgokat nem lehet tényként kezelni, mivel azt nem a Mangaka-Gosho Aoyama-szerint készítették.)

Egy gyönyörű, napsütéses reggelen az éppen ezen a napon 17 éves Mouri Ran az ágyában aludt. Reggel 8 óra volt. Conan és Kogoro a konyhában főzőcskézett. Palacsintát és rántottát készítettek. Mikor elkészültek bevitték Ran szobájába. Conan egy apró puszival keltette fel az angyalian édesen alvó lányt.
-Boldog, boldog, boldog születésnapot, kívánjuk, hogy legyen még sok ilyen szép napod-énekelték együtt a fiúk, majd odaadták Rannak a reggelijét.
-Jajj Istenem. Nagyon szépen köszönöm. El is felejtettem, hogy ma van a szülinapom. Hmm... Ez a palacsinta egyszerűen fantasztikus. Ti csináltátok?-kérdezte mosolyogva.
-Igen mi-válaszolta Kogoro büszkén.
-Köszönöm. Neked is Conan-kun. Nagyon finomat főztetek.
-Ugyan nincs mit... Csak ma van a szülinapod és... Szerettünk volna meglepni és...-mondta a fiú elpirulva.
Miután Ran megreggelizet, Conan úgy döntött, hogy felhívja telefonon, és felköszönti. Bár a beszélgetés korántsem úgy alakult, ahogy azt a hét éves fiú gondolta. Hallgassunk bele a beszélgetésbe:
-Jó reggel Detective-Lady! Hogy aludtál?-kérdezte Shinichi.
-S...Shinichi?-kérdezte meglepetten-Neked is jó reggelt. Köszi jól, de miért hívtál?
-Még kérded? Elvégre ma van a szülinapod, még szép, hogy felhívlak és felköszöntelek, úgyhogy... Boldog születésnapot Ran.-mondta a fiú.
-Ha már ennyire "kedves" vagy, miért nem veszed a fáradságot és jössz vissza ma?-kérdezte.
-Ha az ajándékod miatt aggódsz, akkor nyugi, nemsokára ott lesz és....
-Kit érdekel az ajándék?! Nem kérek tőled semmit, csak azt, hogy hazagyere. Csak mára... Nekem az lenne a legszebb ajándék, amit tőled kaphatok...-mondta a lány és elkezdett sírni.
-De nem tudok Ran. Van egy nagyon fonto ügyem és nem...
-Te mindíg csak ezt mondod, közbe pedíg biztos, hogy nem ez az igazság! Folyton csak hazudsz nekem! Miért nem lehet simán azt mondani, hogy nem érdekellek és az sem érdekel, hogy mi van velem?!-kiáltotta dühösen.
-Azért, mert az nem lenne igaz!-mondta Shinichi, de az ő hangja sem éppen a nyugodtságot tükrözte.
-Akkor bizonyítsd be Tantei-san!-mondta végül a lány.
-De...-mondta a fiú, de végül meggondolta magát- Majd még beszélünk. Szia! És mégegyszer bioldog szülinapot.
-De...-de Ran már nem tudta elmondani, amit akart, mert Shinichi addígra már letette a telefont.
-Olyan gonosz vagy Shinichi... Miért szórakozol velem?-gondolta a lány.
Conan az ajtó felé vette az utat és felvette a cipőjét.
-Majd jövök! Sziasztok!-mondta, majd becsukta maga mögött az ajtót és elindult az utcán. A cseresznyefák már elkezdtek virágozni. A parkok közelében láthatók voltak a rózsaszínbe burkolt fák. Conan elment Agasa profeszorhoz.
-Professzor, hol van Haibara?-kérdezte.
-Lent van a laborban-mondta a férfi-Miért keresed?
-Kérni szeretnék tőle egy ellenszert. Nagyon-nagy szügségem van most rá.
-Csak nem azért, hogy elmehess Ranhoz és boldog szülinapot kívánj neki?
-De. Pontosan azért.
-Ezt elmondhatod neki telefonon is. Így azt kockáztatod, hogy valaki meglát és hogy megölnek.
-Tudom, de már nem bírom ezt így. Ran már most is azt mondja, hogy hazudok neki azzal, hogy azt mondom, hogy nagyon nehezek az ügyeim.
-Végülis ez igaz, viszont ha Ran megtudja, hogy valójában te vagy Kudo Shinichi, akkor azzal őt is veszélybe sodrod.
-Igen-igen. Pontosan tudom, hogy mi lesz vele. De kérem Professzor! Próbáljon megérteni. Túl nehéz ez nekem. Nem bírom elviselni, hogy miattam írjon az, akit szeretek...
-Shinichi...
-Mit akarsz tőlem-kérdezte Haibara.
-Haibara.... Te mióta vagy itt?-kérdezte meglepetten a fiú.
-Nemrég jöttem. Naszóval.. Mi van?
-Nincs véletlenül egy kipróbálásra varó ellenszer?
-De van. Miért, esetleg te szeretnéd kipróbálni-kérdezte a lány.
-Ha lehet, akkor igen-válaszolta a fiú.
-Rendben. Máris hozom-mondta, majd elindult a pince felé, hogy felhozza a gyógyszert. Miután visszajössz így folytatta:
-Légy óvatos. Nem igazán tudom, hogy a te állapotodban - mivel már többször is kipróbáltad a próbaellenszert - meddíg fog most tartani. Bármi legyen is, nem hagyhatod, hogy Ran-san megtudja, hogy te vagy valójában Edogawa Conan. Ha mégis megtudja, azzal nagyon-nagy bajba sodrod őt. Gondolom te se akarod, hogy megöljék, ugye?
-Természetesen nem. Pontosan tudom, mi lesz akkaror, ha megtudja a titkomat.
Miután Haibara odaadta Conannek az ellenszert, a fiú átment a saját házába és bevette a gyógyszert. Elég fájdalmas volt az átváltozás, de megérte, hiszen így Rannal lehet és elmondhatja neki az érzéseit. Mikor már az "igazi" testében volt elment, hogy lezuhanyozzon. Nemsokára végzett, majd átöltözött és elnindult a szerelméhez. Eközben Ranék házában:
-Kicsim. El kell mennem, mert most szólt Megure felügyelő, hogy van egy nagyon fontos ügy és szükségük van a segítségemre és... Ran, mi a baj?-kérdezte Kogoro, mikor meglátta szeretett lánya savanyú arcát.
-Semmi apa. Menj csak! Kicsit álmos vagyok és az a bajom-válaszolta, de legbelül pontosan tudta, hogy mi a baja. Nagyon hiányzik neki az a hülye rejtélymániákus Shinichi és nagyon sajnálja, hogy kiabált vele.
-Biztos? Ha szeretnéd, akkor itthon maradok. Pláne, hogy még Conan is elment.
-Nem-nem. Menj csak nyugodtan. Semmi bajom sincs.
-Rendben... Ha ezt akarod. Majd jövök. Vigyázz magadra kicsim. Szia!-mondta, majd elindult az ajtó felé.
Miután Kogoro elment Ran lehunyta a szemét és lassan álomba szenderedett. Nem sokkal később Shinichi megérkezik a Mouri Nyomozó Iroda ajtaja elé. Óvatosan fellépdelt a lépcsőkön, majd bekopogtatott az ajtón. Nem jött válasz. Megpróbálta mégegyszer, de ezúttal már kicsit hangosabban. Az utcáról látta, hogy Ran szobájában égnek a lámpák. Mikor másodjára sem kapott választ egy kicsit megijedt. Nem tudta, ogy miért nem nyit Ran ajtót, ha egyszer itthon van. Lassan kinyitotta az ajtót, hátha történt valami. Odasétált Ran szobájához, aminek az ajtaja félig nyitva volt. Mikor odaért bekukucskált a szobába és látta a lányt, amint az ágyon alszik. A szemében könnycseppek voltak. Shinichi pontosan tudta, hogy miatta sírt. Óvatosan, nehogy felkeljen elkezdte simogatni szerelme haját, majd az arcát. Ran pedíg az érintésre felkelt. Mikor már teljesen éber volt nagyon meglepődött. Az a fiú, akit mindíg is szeretett, viszont nemrég "elhagyta" őt most megint itt van és az ő arcát simogatja.
-S...Shinichi?-még mindíg nemtudta elhinni azt, amit lát.
-Igen. Én vagyok az, Ran-válaszolta a fiú.
-De azt mondtad, hogy egy nagyon fontos ügyön dolgozol és nem tudsz eljönni...Tudtam, hogy csak hazudsz nekem.
-Mielőtt elmondanám neked, hogy mi hogy történt, megígéred nekem, hogy végighalgatsz?
-Igen végig.
-Oké. Tény, hogy hazudtam neked, de megvolt rá az okom. Nem nyomozni mentem el. Emlékszel, mikor elmentünk Tropical Land-ba és én követtem azt a fekete ruhás férfit?-Ran bólintott.-Nos...Mikor kihallgattam azt az embert, a társa hirtelen hátulról leutött és beadott nekem egy mérget, aminek végeznie kellett volna velem, de nem sikerült nekik és túléltem. Azért hazudtam neked erről a dologról, mert nem akartam, hogy megtudják, hogy hol vagyok, mert akkor biztos ide jönnének és megölnének. Azért nem mondtam el, hogy hol vagyok, mert azzal téged is veszélybe sodortalak volna és nem akartam kockáztatni, hogy elveszítselek. Sokkal jobban szeretlek, minthogy hagyjam, hogy téged valaki megöljön.
-M...Micsoda?! Ez most komoly?-kérdezte a lány.
-Igen komoly. Csak azért jöttem ma el, hogy elmondjam neked az érzéseimet és hogy átadjam az ajándékodat.
-Mondtam már, hogy engem nem érdekel az ajándék. Az igazság az, hogy én is nagyon szeretlek Shinichi.
-Mindegy. Ha már itt vagyok...-mondta és elővett a zsebéből egy apró kis dobozkát. Óvatosan felnyitotta a tetejét. A kis doboz tartalma nem más, mint egy fehéraranyból készült karkötő, amin volt egy szivecske alakú dísz.
-Tudom, hogy nem valami eredeti ajándék, de azért remélem tetszik neked.
-Jajj ne beszélj már baromságokat. Ez gyönyörű. Nagyon szépen köszönöm Shinichi-mondta a lány, majd odahajolt a fiúhoz, hogy megölelhesse, de véletlenül megbotlott és Shinichi karjaiba esett. A fiú természetesen elkapta és megölelte.
-S...Sajnálom...Izé én...-de Shinichi a szája elé tette az ujját és elhalgattatta a lányt, majd odahajolt hozzá és megcsókolta. Az ajkaik gyengéden simultak egymáshoz. A csókuk egyre jobban kezdett szenvedélyessé válni, végül megzakították a csókot, mert már alig kaptak levegőt. Már mindketten álmosak voltak, hiszen 11 óra körül volt.
-Na én megyek. Majd még találkozunk....
-Ne! Kérlek... Csak ma maradj itt!
-Biztos, hogy ezt akarod?-kérdezte. A lány bólintott és olyan ártatlanul nézett, hogy Shinichi nem tudott neki ellenálni.-Rendben-mondta végül.
Pár perc múlva már mindketten Ran ágyában feküdtek. A fiú a hátán feküdt Ran pedíg a mellkasán. A lány már el is aluidt, de Shinichi még pár percig nézte a szunnyadó szerelmét, majd ő is lecsukta a szemét és elaludt. Kogoro fél 12 körül érkezett haza és bement a lányához. Nagyon csodálkozott azon, amit ott látott. A lánya egy fiú karjaiban alszik, de nem szólt semmit, mert pontosan tudta, hogy Ran most nagyon boldog.
-Boldog születésnapot kicsikém!-gondolta, majd halkan becsukta az ajtót és ő is elment aludni.

Vége.

<- Vissza a Fanficekhez