Ez egy rövid kis szösszenet Shinichivel és Rannal :) Remélem tetszik. ^.^

Elözmények: Shinichi már visszaváltozott és elmondott mindent Rannak. A lány eléggé kiakadt, de lassan megnyugodott és visszakerült minden a régi kerékvágásba.

Szép napos idő volt reggel. Az utcán sétáltam és hosszú barna hajammal lágyan játszott a szél.A nap kellemesen simogatta arcomat arany sugaraival. Gyönyörű idő volt. Sétálás közben áthaladtam a parkon és a tegnap este jutott eszembe, mennyi minden megváltozott akkor.

*Visszaemlékezés*

Egy fiú és egy lány sétált át  parkon és beszélgettek. Ran mosolyogva hallgatta Serlock Holmes történetét, amit Shinichi megállás nélkül mesélt. Egy idő után a lány egy kicsit már unni kezdte, így nézelődni kezdett, majd egy erdősebb részről, halk madár éneket hallott.
- Shinichi…. hallod? – kérdi mosolyogva Ran.
- Mit? – néz érdeklődve Shinichi a lányra.
- Az éneket…ott arra – indul el befele.
- Várj Ran. – indul utána a fiú is. – Tényleg, mostmár én is hallom. – sétálnak beljebb.
- Annyira szép. – karol bele mosolyogva a fiúba.
- Igen. – bolint – De te szebb vagy. – teszi hozzá gondolatban.
Kisebb séta után egy fásabb területre értek. Gyönyörű fák voltak ott és az egyik terebélyesebb fa ágán, ott énekelt egy sárgarigó. Ran csillogó szemekkel nézte a kicsi madarat, akinek éneke betöltötte a park csendjét. Shinichi csak mosolyogva nézte a lányt, majd mellélépett és átkarolta. Jó ideig állhattak ott hallgatva a madár énekét, egymás ölelésében. Ran nagyon boldog volt, hogy szerelme mellett lehetett, még ha nem is mondta el a fiúnak az érzéseit. A madár énekét hallgatva hozzábujt a fiúhoz, aki szorosan ölelte magához. Abban a pillanatban nem számított a lánynak, hogy a fiú talán nincs tisztában az érzéseivel, csak azt akarta, hogy így maradjanak. A nap már alacsonyan járt és narancsos fényével vonta körbe a természetet és az egymást ölelő párt. Shinichi lassan elengedte a lányt, majd megszólalt.
- Ran, lassan ideje lenne indulni.
- Menjünk. – mondta halkan a lány és lassan elindult kifele. Miközben sétáltak Shinichi újra átkarolta a lányt. Egymást karolva sétáltak a park kijárata felé, de félúton a szökőkútnál Ran megállt. Shinichi meglepődve fordult Ran felé.
- Baj van? – kérdi kicsit aggódva.
- Nem igazán…illetve van…Én sajnálom, de ezt már nem bírom tovább. – mondta halkan a lány, mert a sírás kerülgette.
- Nem értelek. – lépett közelebb hozzá Shinichi, és szemeivel a lány kék szemébe nézett.
- Nem bírom, mindig elmész és itthagysz, mindig van indokod, nem veszed észre a dolgokat kettönk között… Shinichi… én... szeretlek… - hajtja le a fejét a lány, így nem látja a fiú arcán elterülő mosolyt.
Shinichi mosolyogva emelte fel a lány fejét a kezével. A lány mikor belenézett a fiú szemébe, kedves csillogást látott benne, és volt ott még valami, amit nem tudott beazonosítani.
- Ran, te egy gyönyörű, kedves és okos lány vagy – kezd bele, mire a lány egy picit elszomorodik, mert rosszul kezdődik ez az egész.  – Nem tudom mivel érdemeltem ki a szerelmedet, de tudnod kell, hogy én is nagyon szeretlek téged. – mosolygott kedvesen Shinichi, mire a lánynak könnyek kezdtek folyni a szeméből. Shinichi mosolyogva törölte le őket, majd magához húzta a lányt és megcsókolta. Ran mosolyogva csókolt vissza, és átkarolta a fiú nyakát. Kisebb csókcsata után mindketten a másik szemét fürkészték, amiben boldogságot és szerelmet láttak. Ran mosolyogva bújt a fiúhoz, aki szorosan átölelte.
- Szeretlek. – súgta halkan a lány fülébe Shinichi.
- Én is szeretlek. – mondta a lány is és újabb csók csattant el köztük. Mosolyogva indultak el hazafele. Mikor Ranékhoz értek megálltak a kapu előtt.
- Holnap reggel találkozunk. – csókolta meg Rant Shinichi.
- Holnap. – mosolygott a lány is és megfogta Shinichi nyakkendőjét és közelebb húzva magához megcsókolta. Shinichi mosolyogva csókolt vissza, majd elváltak és a fiú mosolyogva indult haza, még egyszer visszanézve barátnőjére. Ran mosolyogva ment be a házba, majd egy gyors zuhany után jó kedvvel dőlt be az ágyába. Nagyon boldognak érezte magát, hogy végre elmondta a fiúnak mit érez iránta. Az álom jótékony hatása lassan telepedett a lányra.

*Visszaemlékezés vége*
Most újra itt állok a szökőkútnál és hagyom, hogy a szél játsszon a hajammal és a nap újra simogassa arcomat meleg sugaraival. Halk lépteket hallok, majd egy kellemes illat csap meg és mosolyogva fordulok meg.
- Jó reggelt kicsim. – mondja a szokásos ellenállhatatlan mosolyával Shinichi.
- Neked is szívem. – mondja a lány is mosolyogva és megcsókolja a fiút, aki viszonozza a csókot. Egymást ölelve indulunk el a suliba. Miközben mentünk, oldalra néztem és azt a sárgarigót láttam, akinek énekét tegnap hallgattuk. A kis madár elindul felénk, majd egy pillanatra a vállamra szállt, majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is szállt.
Mosolyogva néztem a piciny madár után, aki dalolva repült el mellettünk.
- Lehet, hogy nem lett volna ez a kismadár, nem mondtam volna el az érzéseimet. – gondolkozom és néma köszönetet mondok neki, annak a pici kis sárgarigónak aki már sok párnak segíthetett.

Vége

 <- Vissza a Fanficekhez