Fizika óra és más problémák

Ran nemrég ért haza. Elkezdte írni a háziját, de nem igazán volt hozzá kedve, ígyhát elővette a kis rózsaszín naplóját az íróasztal fiókjából.

"Kedves Naplóm

A mai napom nagyon jó volt. Írtunk matekból, de íaz nagyon könnyű volt. Ötösre számítok, de majd meglátjuk. Földrajz óra -mint mindíg- most is unalmasan telt. A jó öreg Kawazoe tanárúr magyarázta nekünk azokat a hülye karsztjelenségeket. De most komolyan... ki a frászt érdekelnek ezek? Fizika órán pedíg... Az már kicsit hosszabb történet. Mikor bementünk halálos csendben leültünk az asztalhoz, elvégre Sakamoto-senseinél nem is lehet máshogy. Ezelőtti órán írtunk nagydolgozatot és Ayumu-chan nem volt, vagyis meg kellett írnia. Egész szünetbe csak a szabályokat mondta fel vagy nekem, vagy más barátainak. Sakamoto-sensei azt mondta az óra elején, hogy mivel Ayumu-chan ír, ezért ne zavarjuk. Lefordítva: Tanuljuk meg a mai leckét, ő addíg javítja a dolgozatokat, Ayumu pedíg ír. Persze hozzátette azt is, hogy úgy tanuljunk, hogy óra végén számon fogja kérni és aki nem tudja egyest kap. Én óra elején már meg is tanultam. Nem kellett sok idő, talán tizenöt perc alatt végeztem vele. Nem volt egy nehéz lecke és még ráadásul rövid is volt. Ezek után persze hallgathattam a nyitott ablakon beszűrődő madárcsicsergést. Halálos csönd volt. Szinte hallani lehetett Sakamoto-sensei és Ayumu tollának a percegését is. Egyszer csak Kyousuke elkezd a ceruzájával játszani, mert gondolom ő is már szétunta az agyát. Persze a mi jó Sakamoto-senseiünk ezt rögtön észrevette és rászolt. (Nem tudom milyen asszony ő, de mindent meghall. Még a legkisebb neszt is.) Mikor már másodjára csinálta ezt Kyousuke a tanárnő rákiáltott és elkezdett örjöngeni, pedíg ez már engem is megnevettetett. Nem sokkal később eszembe jutott, hogy ma át kell mennem Shinichihez, mert el kell vinni neki a házit. Fogalmam sincs, hogy megint mibe keveredett, de valami olyasmit hablatyolt a telefonba, hogy meglőtték a hasánál é egy csomó vért vesztett. Nincs valami jól, mert szédeleg még egy kicsit a vérhiánytól, de már jobban van ahoz képest milyen rosszul nézett ki egy pár nappal ezelőtt. Miért kell neki mindíg bajba keverednie? Nem volt elég neki a Conanes ügy? Nem akarom, hogy abbahagyja a nyomozást, elvégre imádja csinálni. Olyan élvezetel meséli el nekem az ügyeit. Holmesot i kezdem megkedvelni. Shinichi másról sem tud beszélni csak róla, de ha már ennyiszer hallgatná végig egy ember ő is elkezdené megszeretni. Sherlock Holmes tény, hogy csak egy fiktív karakter, de mégis nagyon okos és nagyszerű nyomozó. Visszatérve Shinichire... nagyon meglepődtem, amikor azt mondta, hogy: "El kell mondanom neked valamit, Ran". Olyan kíváncsi vagyok mit szeretne. Óra vége fele volt már. Már azt hittem, hogy nem fogja felkérdezni az anyagot Sakamoto-sensei, de pechemre, mikor már kezdtem megnyugodni pont akkor hagyta abba a javítást és elkezdte kérdezgetni mindenkitől az energia fogalmát. Watanabe-kun, Kyousuke-kun és Nakashima-kunt viszont felállította, mert nem tudták. Watanabe-kun megúszta az egyest, viszont a többiek nem. Hálistennek én helyesen válaszoltam, így szerencsémre nem kaptam egyest. Nagy szerencse, hogy több kérdésre nem volt idő, mert hiába megtanultam, mire kérdezősködni kezdett már elfelejtettem. Kicsengetés után mindenki azt hitte, hogy van valami bajom, pedíg nem. Mindenki betegnek és szomorúnak titulált, pedíg csak gondolkodtam azon, hogy mit akar mondani Shinichi. Néha olyan rejtélyesen viselkedik. A nyelvtan órán nem volt semmi említésre méltó, max csak annyi, hogy Kyousuke-kun megint kikészítette Asuka-senseit. Kémia órán pedíg nem kaptuk ki a dolgozatot, de csak azért, mert a tanárnő csak húzni akart minket. Mikor hazafelé mentem nagyon csendes volt az utca. Csak néhol voltak emberek és autók. Nagyon ritkán elment melettem egy kocsi, de többnyire észre se vettem. És most itthon vagyok. Miután megebédeltem készíteni kezdtem a házit, de nem volt kedvem."
Fejezte be végül a lány. Már fájtak az ujjai. Mondjuk amennyit írt az nem is csoda. Mivel már nemsokára indulnia kell Shinichihez, és nem igazán szeretné a háziját utána hagyni, ezért gyorsan megcsinálta és megtanulta a dolgokat. Átvette az iskolai ruháját valami lazább cuccra és már indult is. Lassan meg is érkezett a házhoz, majd bekopogtatott az ajtón. Shinichi nemsokára ajtót is nyitott neki és beinvitálta. Felmentek a fiú szoobájába és ott adta oda a lány a házikat. Nem sokkal később, amikor megnézte a feladatokat kijelentette:
-De én ezt nem értem!
-Elmagyarázzam?-kérdezte kedves mosollyal az arcán Ran.
-Ha van rám egy kis időd, akkor nagyon örülnék neki, ha megtennéd.
-Persze hogy van. Pont ezért jöttem el. Direkt miattad tettem szabaddá a mai délutánomat, de mielőtt elkezdjük most ígérd meg, hogy figyelni fogsz rám és nem kifele bámulsz az ablakon...
-Úgy mint te...-jegyezte meg halkan a fiú.
-Tessék? Ugye ezt most rosszul hallottam?-kérdezte Ran.
-Persze-persze. Ahogy akarod. De miért vagy ilyen savanyú?-kérdezte gyerekes tekintettel Shinichi. Olyan volt abban a helyzetben, mint egy kis hét éves, de Ran még így is azt gondolta, hogy nagyon aranyos.
-Nem vagyok savanyú! De ha gondolod akkor tanulhatsz egyedül is. Nekem mindegy.
-Nem-nem... Csak olyan furcsa vagy most-vallotta be végül a fiú.
-Furcsa? Nem vagyok én furcsa. De arra nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit akartál nekem mondani-mondta Ran és közelebb hajolt a fiúhozazzal a kislányos arcával.
-Arról majd később, de előbb tanuljunk, oké?
-Rendben~ Naszóval, ha x egyenlő 5-tel, akkor...-kezdte a magyarázást a lány. Shinichi, ahogy azt megígérte csakis a feladatra koncentrált. Miután végeztek a házival Shinichi belekezdett a mondókájába.
-Ran... Tudom, hogy nagyon sokat kértem azzal, hogy várj rám, de kérlek értsd meg! Nagyon...
-Elég már. Pontosan tudom, hogy mit akarsz ezzel mondani. Nem használtál ki, sőt... ellenkezőleg.
-Mindegy. De akkor hogy nem érted, hogy mit érzek? Nem elég nyilvánvalóak az érzéseim?
-Milyen érzéseidet? Miről beszél Shinichi?
-Tudod... Holmes mindíg megoldja az ügyeket. A megfigyelőképessége is határtalan. Nos... te nem lennél jó Holmesnak, mert nem vagy jó megfigyelő. Watsonnak még elmennél.
-Mindíg Watson-nak szólítasz, szóval...
-Tudom, de mivel Holmesnak nem volt igazi szerelme, ezért nem tudlak annak hívni. Irene Adlerhöz képest pedíg jóval többet érzek irántad. Mert Holmes csak tisztelte őt, vizont én szeretlek-mondta halkan, majd elcsuklott a hangja é nem bírta folytatni. Ran nem is tudta, hogy mit reagáljon, hiszen a gyerekkori barátja épp most vallotta be neki az érzéseit. Igazából ő is szerette. Nagyon is.
-S-Shinichi... Én is-mondta egy kicsit bizonytalanul. A fiú felált, hogy átölelhesse, de mivel még nem állt biztosan a lábán megbotlott és mikor Ran segíteni akart neki vele együtt estek le a fiú ágyára. Mindketten elkezdtek kuncogni, mert valljuk be ez elég vicces volt, ám mikor már vagy 3 centire voltak egymástól Shinichi közelebbhajolt és félénken megcsókolta. A lány viszonoza azt. Egy pár perc múlva a fiú egyre közelebb húzta magához Rant, de ő hirtelen abbahagyta.
-Shinichi...
-Sajnálom, Ran...
-Nem az, csak nem akarom, hogy bármi bajod is legyen. Mármint hogy fájjon a sebhejed. Amúgy nem bánnám.
-Ja értem. Semmi baj, édesem-mondta, és egy apró puszit nyomott szerelme arcára.

 <- Vissza a Fanficekhez