Hát...ez egy újabb songfic..mostanában rákattantam erre... mostanában nem vagyok a toppon, így gondoltam kiírom magamból a dolgokat. Ezért született meg ez a kis Fanfic. Shinichi és Ran párossal. Gondolatok, érzelmek. nem lett olyan rosz szerintem. Jó olvasást! ^^

Amit nem tudsz rólam, hogy szeretlek, teljes szívemből szeretlek. De nem merem elmondani neked… nincs hozzá merszem… mert ha mellettem vagy, nem találom a szavakat. – nézek ki az ablakon és bámulom a szakadó esőt. – Nem vagy mellettem… annyira hiányzol… valahogy mindig fontosabbak az ügyeid nálam… megértem...de nem tudom elfogadni. – gondolkozok, mikor a rádióban meghallom Monrose-tól a What you don’t know című számot. Ahogy énekli az énekesnő a számot, úgy jutnak eszembe az emlékek.
Amit nem tudsz,
hogy a sebeid gyönyörűek,
Amit nem tudsz,
hogy a hiányosságaiddal kiegészítesz engem,
Amikor volt az az ügy, amit egyedül kellett megoldanom…ott voltál mellettem és segítettél, de hagytad, hogy én oldjam meg, te csak mutattad a megoldást… az utat…
Amit nem tudsz,
hogy csak vesztegetjük az időt,
Mert megszólalni se tudok, mikor itt vagy.
Amikor újra visszajöttél és találkoztunk, csak néztem a gyönyörű kék szemedbe, és nem tudtam megszólalni. Pedig annyi mindent akartam mondani. Elmondani, hogy mennyire szeretlek, elmondani, hogy nem akarok tovább nélküled élni… mégsem tettem… mert nem tudtam megszólalni.
És ez nem én vagyok, aki a fal mögé bújik el.
És ez nem én vagyok, aki előre fél.
Amit nem tudsz,
hogy éberen fekszem,
S kívánom, hogy velem légy ma este.
Igen, azt szeretném, ha itt lennél mellettem. Átölelnél, és a fülembe súgnád, hogy minden rendben lesz, és mindig mellettem leszel. Mint amikor volt a karate versenyem… akkor is ezt mondtad… de nem tartottad be a szavad… még is hol vagy most, mikor szükségem lenne rád? – nézem a zuhogó esőt és folyni kezdenek a könnyeim.  – Még az ég is érzi a bánatom. – suttogom halkan.
Amit nem tudsz,
Hogy szerettelek, még azelőtt, hogy éltünk volna,
Mert hogyan szeretnéd tudni, hogyan is tudhatnád,
Így most mindent elmondok.
Akkor… mikor a gépet vezettem és azt hittem, hogy nem fogjuk túlélni, akkor is veled beszélgettem… segítettél irányítani…akkor elmondtam neked, hogy szeretlek…és aztán a géppel sikerült biztonságosan landolni….
Amit nem tudsz,
hogy megtanultam, hogyan sétálsz,
Ismerem minden egyes mozdulatod, ismerem a lélegzetvételed…egyszerűen csak ismerlek…
Amit nem tudsz,
Hogy már megcsókoltalak a szívem árnyai közt.
Mikor volt az az előadás, és te voltál a kék lovag… akkor majdnem megcsókoltál…és én már el is képzeltem, hogy megtörténik…de nem… mert megöltek valakit…
Amit nem tudsz,
hogy igazi költő vagy
Ha megfordulsz lesz ott valaki, akit látni se fogsz.
Mikor Oszakában voltunk… végig melletted voltam… segítettem neked, a tudtod nélkül. Mikor írtál nekem egy dalt… annyira örültem… boldog voltam, mert te írtad, nekem…
és ez nem én vagyok, aki a fal mögé bújik el.
Amit nem tudsz,
hogy éberen fekszem,
S kívánom, hogy velem légy ma este.
Amit nem tudsz,
hogy szerettelek, még azelőtt, hogy éltünk volna,
Mert hogyan szeretnéd tudni, hogyan is tudhatnád,
így most mindent elmondok.
Hiába próbálom tagadni az érzelmeimet, egyszerűen nem megy. Most is ébren vagyok, és azt kívánom, bárcsak itt lennél velem…azt akarom, hogy itt legyél…
Amit nem tudsz,
hogy mikor a nap és a hold összeütközik,
Eljön a reggel,
Eljön az idő, mikor nem félek megpróbálni.
Most itthon vagy… igen… holnap elmondok neked mindent… nem fogok megfutamodni… mert szeretlek, szeretlek Shinichi.
Amit nem tudsz,
hogy éberen fekszem,
S kívánom, hogy velem légy ma este,
Amit nem tudsz,
hogy szerettelek, még azelőtt, hogy éltünk volna.
Mert hogyan szeretnéd tudni, hogyan is tudhatnád,
így most mindent elmondok,
Amit nem tudsz.
Még mindig bámulok ki az ablakon, és az eső csak lassan kezd csitulni. Már csak szemerkél. Az órára emelem a tekintetem, ami reggel hét órát mutat, a naptárra téved a tekintetem és látom, hogy szombat van. Persze ilyenkor még mindenki alszik… - gondolkozok és újra a kinti tájnak szentelem a figyelmem, mikor egy fekete esernyővel közeledő alakot pillantok meg. Ismerős az esernyő, de nem tudnám megmondani honnan, majd egy emlékkép villan be.
- Jaj, meddig esik még? Persze ilyenkor nincs nálam esernyő. – sóhajt egy barnahajú és kékszemű lány, miközben az óráját nézi.
- Tessék. – hall egy kedves hangot, és egy fekete esernyőt nyújtanak neki.
- Shinichi! – lepődik meg a lány.
- Nem hoztál esernyőt, ugye? Tessék, elviheted az enyémet. – adja neki.
- Köszönöm, de veled mi lesz? – kérdi Ran.
- Butus, én detektív vagyok. Egyébként van nálam tartalék. – mosolyodik el.
- Hála Istennek. Nem szeretném, ha megfáznál. Köszönöm az ernyőt, nem szeretnék elkésni, anyuval találkozom.
- Menj csak.
- Szia, majd holnap visszaadom neked. – fut el Ran, Shinichi meg elindul haza a szakadó esőben, ernyő nélkül.
Emlékszem… akkor nem volt nála ernyő… szegény jól meg is fázott… de akkor… - gondolkozom, majd csengetést hallok, mire elindulok ajtót nyitni.
- Shinichi. – lepődök meg
- Szia. – köszön egy ellenállhatatlan mosoly kíséretében.
- Hogy hogy itt? És ilyen korán?
- Gondoltam megnézlek. – mosolyodik el – Hiányoztál. – húz magához
- Te is nekem. – ölelek vissza elpirulva - annyira hihetetlen ez az egész. – gondolkozok.
- Ran... beszélnünk kell. – néz a szemembe.
- Nem tudom, hogy egyre gondolunk-e, de igen… kéne…
- Tudom, hogy sosem vagyok itt mikor kéne…
- Css… - teszem a szájára az ujjam – csak hallgass meg először engem. – mondom neki halkan, majd mikor bólint beszélni, kezdek.
- Nem érdekel… nem érdekel, hogy nem vagy mellettem, nem érdekel, hogy mit ígértél és nem is izgat… mert már nem tudok mit tenni… egyszerűen annyira szeretlek, hogy még ezt is el tudom viselni…de az nem megy, hogy állandóan magamra hagysz…mikor szükségem lenen rád, te nem vagy itt… - mondom halkan.
- Ran.. – hallom a nevem, majd érzem, hogy finoman felemelik az állam – Szeretlek, sajnos nem tudom, hogy lesz, elkel-e még mennem, de szeretlek és ezen soha semmi és senki nem változtat. – mondja a szemébe nézve, majd lehajol és megcsókol. A csókja lágy, de még is szenvedélyes, ajkamat mosolyra húzom és viszonzom, mikor elválunk a levegőhiány miatt, halkan szólalok meg.
- Nekem az is elég, hogy szeretsz…

Zene: Monrose - What you don't know

< - Vissza a ficekhez!