A nagy nap...

Mikor felkeltem nagyon elkezdtem izgulni. Mondjuk meg volt rá az okom, elvégre ma van a gála, amire már vagy két-három hete gyakorlunk. Egy pár perc szunyókálás után elindultam le reggelizni. Mivel apáék nem voltak itthon, nekem kellett megcsinálnom magamnak a reggelit. Gyorsan elkészítettem a rántottámat, majd elindultam zuhanyozni. Mikor végeztem megfésülködtem, fogatmostam és felvettem a ruhámat. Mivel már fél nyolc körül volt, elindultam az iskola felé. Útközben találkoztam Shinichivel, így együtt folytattuk tovább az utunkat. Mikor megérkeztünk már háromnegyed nyolc volt. Megint matek volt ez első óra. Olyan hülyén csinálták meg a mostani órarendünket... Minden nap, a keddet kivéve, matekkal kezdődik. Mikor megérkezett Watanabe-sensei kérte, hogy ne a matek, hanem a kémia felszerelést vegyük elő, mert negyedik órába -ami lett volna a kémia- próbára kell mennünk. Sajna jövő héten írunk a kovalens- meg az ionkötésből... Szerencse, hogy a kémiával nem volt különösebb bajom, mert értettem és szerettem is. Mikor kicsengettek szinte minden emelt angolos elkezdte tanulni az angolt, mert témazárót írunk. Ki kellett menni szünetbe az udvarra és Michiyo-chan is elkérte tőlem a gyakorlós lapot, amin rajta voltak a feladatok, mert ő elhagyta valahol. Szívesen odaadtam neki, elvégre én már megtanultam, és amúgy is szívesen segítek másoknak. Becsengettek... A sok hülyegyerek mind berohant a suliba. Mikor beértünk kiderült, hogy a németesek tanára ma nincs itt és ők hozzánk jönnek. Mikor beértünk a terembe megkaptuk a lapokat és elkezdtük írni... Nem volt nagy ördöngősség a feladatlap. A szenvedő szerkezet könnyű. Emlékszem, hogy még msn-en magyaráztam el Ayumu-channak a dolgokat. Ő azt kinyomtatta és bemutatta a tanárnőnek, aki azt mondta rá, hogy nagyon jól magyarázok. Elég hamar végeztem a feladatokkal és odaadtam Miharu-senseinek a lapot. Úgy érzem, hogy elég jól sikerült, de volt már arra példa, hogy jónak hittem, utána meg hármas lett... Mivel az órából volt még vagy húsz perc elkezdtem olvasni a Holmesos könyvet, amit Shinichi adott kölcsön nekem. Nem is gondoltam,hogy Holmes ilyen hihetetlenül jó. Ilyen hamar megtalálni egy eltünt embert... Nem semmi. Mikor Sakamoto-san is kész lett a dolgozattal elkezdtünk beszélgetni. Tudom, hogy nem igazán kedvel, és ezt már említette is ezelőtt, de van olyan, amikor kimondottan jól el tudunk beszélgetni egymással. Irodalom órán is. Főleg a mostani olvasmányon kezdtünk el nevetni, mikor önnállóan kellett elolvasni a "Zöld kalapos ember"t. Azon belül pedíg a "mindent tudó ágy"-on. Vajon mit tudhat? Visszatérve az angol órára... Már csak pár perc volt az órából. Emi-chan nemsokára kész volt. Általába vele beszélem meg az angolos dolgokat. Ez most is így történt. Mikor kicsengettek elindultunk a töri terem felé. Tízórai közbe általában Asuka-sannal szoktam beszélgetni, de ma nem jött iskolába. Biztos megint orvosnál van. Mostanában sokat jár... Remélem, hogy semmi baja, és hétfőn jönni fog!
-Szia Ran! Mi a baj?-kérdezi tőlem aggódó arcal Shinichi.
-Helló! Semmi, csak aggódom Asuka-san miatt. Ma nem jött suliba-válaszoltam.
-Értem. Ne aggódj miatta. Biztos minden rendben van vele-próbált felvidítani több-kevesebb sikerrel.
Én csak bólintottam. Kicsit később odajött hozzánk Sonoko is. Elkeztünk beszélgetni és nemsokára becsengettek. Töri órán pedíg kikaptuk a röpdolgozatot... Hamano-san és Sakamoto-san miatt írtuk, pedíg simán elhitettük volna Kawazoe tanárúrral, hogy felelést ígért. De ha már ilyen kedvesek voltak hozzánk Sakamoto-sanék, akkor már miért ne írjunk. Mindenki egytől-egyig pikkelt rájuk, amiért szóltak. Most komolyan, ha már felelünk, akkor tény, hogy megszivat vagy két embert a tanárúr, de ha írunk az egész osztályt. Gondolni lehet, hogy mennyire elkezdtem idegeskedni, mikor Kawazoe-sensei azt mondta, hogy kijavította. Úgy-ahogy tudtam, de azért nem írtam le róla mindent. A végén kiderült, hogy mégis ötös lett. Annyira örültem. Mivel Emi-chan nem volt bent órán, mert ügyelt, így Ayumu-chan ült mellettem. Tudni kell, hogy én olyan ölelgetős tipus vagyok, főleg, ha jó jegyet kapok, közbe rosszra számítok, de Ayumu-chant egyszerűen nem lehet megölelni, mert szó szerint hasbaüt a könyökével... Mondjuk én már megszoktam, viszont egyszer megengedte, hogy megöleljem. Tény, hogy szülinapom volt, de... Miután beírtuk a doli jegyeket elkezdte mondani tanárúr a leckét. Szokás szerint megint elkezdtem rajzolgatni a füzetembe. Mikor kicsengettek felvittük a táskánkat a kémia terembe, mivel mennünk kell próbára. Mivel a fiúk nem szerepelnek itt maradnak, és matekozni fognak. Méghozzá Sakamoto-senseiel. Most egy kicsit sajnáltam őket, elvégre ha nem tudnak valamit, akkor Sakamoto-sensei mindíg elkezd velünk kiabálni. De ez van... Maguknak köszönhetik ezt a helyzetet. Mi már úton voltunk a művelődési ház felé. Mikor megérkeztünk előszörr le kellett ülnünk a székekre és megvárni, míg a 3.-osok befejezik a dalt. Ezek után a tanárok elkezdtek veszekedni, hogy nagyság szerint először a kicsik, vagy a nagyok menjenek be először. Mikor elkezdtük énekelni az "Azért vannak a jó barátok"-ot a végét úgy elcsesztük, hogy újra el kellett énekelni. Mikor már vagy ötödszörre kellett végigcsinálni a bemenetelt, kimenetelt a hidegbe, már mindenkinek elege volt ebből. Nemsokára befejeztük, mert vissza kellett mennünk a suliba. Mikor hazaértem gyorsan megebédeltem, utána megcsináltam a házit és utána rögtön jött anya szólni nekem, hogy menjek, mert be kell fonni a hajamat. Mikor végzet, akkor jutott eszébe, hogy át kell vennem a ruhámat a fehér ing, fekete nadrágra. Mázli volt, hogy amúgy is ingbe voltam, mert amúgy tizstára elcsesztem volna vele a hajamat. Amilyen pechem volt el is késtem. Már mindenki javában öltözött, mikor én betoppantam. Hamano-sanék olyan gyönyörűek voltak abban a keringős ruhában... Nekünk meg ott van az a hülye néptáncos ruha. Mondjuk most van rajtam először selyemszoknya. Régen mindíg olyan hülye kis fehérvirágis szoknyát kaptunk... Hasegawa-sensei nem is különösebben foglalkozott velem, mert fontosabbak voltak neki a keringősök. Mondjuk megértem, mert főpróbán nem igazán ment jól nekik, de mindegy is... Egyszercsak odajön hozzám, és kijelenti, hogy én a harmadik vagyok. Mikor ezt meghallottam majdnem szívrohamot kaptam. Nakamura-san odajött hozzám és elkezdett nyugtatgatni, de nem igazán ment neki. Elkezdtem énekelgetni a dalokat, hogy egy kicsit bemelegítsem a hangomat. Utána Watanabe-sensei zavart meg, hogy el kellene próbálnunk a közös dalokat. Mikor elkezdődött a műsor átmentünk az öltözőböl a díszpáholyba és onnan néztük a keringősöket. Utána rögtön mennünk kellett, mert mi jövünk. Nagyon szép volt a táncuk Hamano-sanéknak. Egyszercsak azt veszem észre, hogy Yoshiko-chan kezét szorongatom, és valaki a tenyerét ráteszi a vállamra. Shinichi volt az.
-Nyugodj meg! Nem lesz semmi baj! Ügyes vagy és a hangod is szép.
-Rendben, de nem ígérem, hogy menni fog.
Pár perc múlva vége lett a táncnak. Gyorsan leszaladtunk a váróterembe. Sakamoto-sensei várt engem, mivel a néptáncosok után én következek... egyedül. Olyan ideges voltam,hogy szinte alig bírtam a lábamon megállni. Mikor már a függöny mögött álltam a tanárnővel, alig kaptam levegőt. Ő pedíg csak nyugtatgatott. Nem is tudtam, hogy ilyen kedves is tud lenni... Mondjuk a fizika óra utáni szünetben is ilyen volt velem.
-Izgulsz, Ran?-kérdezte, én pedíg csak bólintottam.-Nyugodj meg! Minden rendben lesz. Nagyon ügyes voltál a főpróbán is. Szép a hangod. Csak ereszd ki!-mondta nekem.
Ott volt mellettem még Juichi tanárnő is. Ő is nyugtatni szeretett volna, de nem ment neki. Mikor végeztek a kicsik Sakamoto-sensei jelzett nekem, hogy menjek ki a színpadra. Lassan kimentem. Tudtam, hogy anya és apa is itt vannak, de sehol sem láttam őket. Úgy örültem neki, hiszen minddketten dolgoznak a délután és elfoglaltak, de mégis eljöttek megnézni engem. És végül elkezdtem... Koncentráltam azokra a dolgokra, amit még a próbákon mondott nekem Hasagawe-sensei, hogy: az elején énekeld hangosan, a vége legyen lassú és halk, a második verszak második sorában a magas hangot ne bökd ki és a többi. Mikor végeztem meghajoltam és lesétáltam a színpadról. Láttam, hogy a tanárnő mutogatja nekem, hogy jó volt. Én is éreztem, hogy nem csúsztam el, a magas hang kijött és nem is böktem ki, de még mindíg remegtem. Sakamto-sensei már nem is engedett ki, mert van még egy előadás, utána megint mi jövünk. A többiek is bejöttek hozzám. Én szinte mindenkinek megmontam, hogy most kicsit hagyjanak békén, mert nagyon remegtem még mindíg. Mikor végeztek az előadással nekem kellett indulnom először. Kötülbelül bemértem a színpad közepét és megálltam. Mindenki rám nézett, hiszen nekem kellett elkezdenem a dalokat. Watanabe-sensei ott ült a második sorban, hogy segítsen nekünk. Mutogatta, hogy hangosabban meg az ilyeneket. Mikor végeztünk szépen lassan levonultunk. Én nekem csak akkor jutott eszembe, hogy szóljak, nemsokára mi jövünk az énekkarral, úgyhogy gyorsan kell átöltöznünk. Mikor végeztünk gyorsan odajött Hasegawa-sensei és elkezdett minket siettetni. Mikor lementünk már bent volt az előttünk lévő előadó. Mi is bementünk. Akkor derült ki, hogy Yoshiko-chan nem tudja az Édesanyám szövegét, ezért a tanárnő Yamashita-sant és engem állított a mikrofon elé. Yoshiko-chan először elkezdett sírni, mert a tanárnő leszidta, de utána sikerült megnyugtatniuk a tanároknak. Ezek a dalok is remekül mentek. Mikor végeztünk vele elmentünk megnézni a többi műsort, immáron a nézőtérről. Anyáék a végén ültek. Pont oda mentünk hozzájuk, de nem láttuk, hogy ők azok, csak akkor,mikor megszólitottak. Mind a ketten megdicsértek, majd elmentek dolgozni. Volt ott kacsatánc, moderntánc és még sok más dolog. Nekem az egyik moderntánc teccet a legjobban. Az is inkább csak a zene miatt(Fluor: Mizu). Mikor Yamada Michiyo-san és Fujiwara Kaitou-kun táncoltak el kellett mennünk az udvarra, mert ezután van a közös éneklés. Hál' isten mi csak az utolsó két verszakba kapcsolódtunk be. Mikor vége volt az egész gálának az öltözőben egyszercsak meglátom Kaitou Kid-et. El nem tudtam képzelni, hogy mit keres itt. De mivel az én cuccaim mellett van, gondoltam, hogy engem.
-Helló, Ran-san! Csak gratulálni akartam neked. Nagyon ügyes voltál!-mondta nekem mosolyogva.
-Helló...Izé... Köszönöm-válaszoltam kicsit értetlenül. Kid csak megcsókolta a kezemet és már el is tünt.
-Mit keresett itt Kaitou Kid?!-jön oda hozzám Shinichi idegesen.
-Semmit. Csak gratulálni akart-válaszoltam.
-Mondjuk megértem... Nagyon jó voltál. Mindenki megdícsért téged, Ran-mondta nekem, majd egy puszit nyomott az arcomra.

Vége...

  < - Vissza a ficekhez!