Boldog anyáknapját!

*Visszapillantás*
-Szia anya!-mondom, miközben belépek a házba. Mouri Ran vagyok. Holnap lesz anyáknapja, mi pedíg Shinichivel ma csináljuk meg az ajándékot anyáéknak.
-Szia kicsikém!-mondta nekem anya, miközben lehajolt hozzám, és egy puszit nyomott az arcomra, majd belépett a konyhába.
-Apa még nincs itthon?-kérdeztem, majd leültem az asztalhoz, anya pedíg elindult az ebédemért, végül letette elém az asztalra.
-Nincs. Elment nyomozni, de azt ígérte, nemsokára jön. Apropó... Itt járt Shinichi-kun. Azt mondta, hogy vár téged náluk 5-kor.Nem is szóltál, hogy elmész itthonról! Ráadásul egy fiúhoz... Édesem, nem gondolod, hogy még fiatalok vagytok ehez...?-kérdezte tőlem anya. Nem is értem, hogy kérdezhet ilyet, hiszen mi még csak hét évesek vagyunk... Elpirultam egy kicsit, hiszen én szerettem Shinichit. De csak ajándékot akarunk nekik csinálni. Ha most elkezdek magyarázkodni, biztos elkotyogom magamat, de akkor mit mondjak?
-Hát... Tudod anya... Yusaku-san is ott lesz szóval...
-Aha értem... Így már más a szitu, de azért felhívom még Yusaku-kunt, hogy biztos így van-e... Gyerünk, edd meg szépen az ebédet!-szólt rám, én meg egy "De anya~"-t tudtam csak kinyögni, jobban mondva elnyújtani, de utána hozzám fordúlt, így én elkezdtem enni a levesemet. Mikor már végeztem vele elmentem megcsinálni a házimat. Általában pénteken szoktam elkészíteni, de tegnap nem voltunk itthon, ezért ez elmaradt. Olyan könnyű a matek házi. Hamar végeztem is vele. Még volt két órám, hogy elinduljak Shinichiékhez, ígyhát elmentem egy kicsit TV-t nézni. Nem tudom miért, de egyszercsak nagyon elálmosodtam. Pár perc múlva már el is aludtam. Anya a konyhában sertepertélt, így nem látta, viszont mikor ránézett az órára és látta, hogy már öt óra múlt tíz percel gyorsan odaszaladt hozzám és felkeltett. Mikor felkeltem gyorsan adtam neki egy puszit, utána pedíg gyorsan elszaladtam Shinichiékhez. Mikor odaértem bekopogtattam az ajtón. Shinichi kinyitotta nekem az ajtót és beinvitált.
-Már azt hittem, hogy nem is jösz. Apa mondta, hogy anyukád felhívta. Azt hittem, hogy nem enged el... Az nagyon nem lett volna jó, mert én nem igazán értek a technikás dolgokhoz... Amúgy a szobámban van minden papír, meg ragasztó, szóval már kezdhetjük is csinálni.
-Rendben...-mondtam és felmentünk Shinichi szobájába.
Elkezdtük készíteni a tulipános ajtódíszt. Hát ott aztán minden történt... Először kiöntöttük a ragasztót, utána valahogy felragasztottuk a papírt a falra, de mindent csak véletlenül. Hihetetlenül szerencsétlenek voltunk, de mikor elkészült... csak néztünk mindketten a nagy szemünkel, hogy mennyire szerencsétlenül csináltuk meg. Én elkezdtem sírni, hogy nem sikerült olyan szépen, ahogy az a könyvemben van. Shinichi elkezdett megnyugtatni, de egyre jobban elkezdtem sírni. Egyszercsak lépteket hallok a lépcső felől. Mivel se Yusaku-san, se Yukiko-san nincs itthon nagyon megilyedek, ám mikor meglátom az ajtóban Shinichi édesapját megnyugodtam. Ő gyorsan odajött hozzám és átölelt, majd Shinichihez fordult.
-Mit csináltál már megint vele Shinichi?-nézett rá szigorúan.
-Én aztán semmit! Amiatt sír, hogy nem sikerült neki megcsinálni azt a hülye ajtódíszt...-mentegetőzött Shinichi.
-Semmi baj Ran-chan. Anyukád biztos örülni fog neki, hiszen te a saját két kezeddel készítetted neki-mondta Yusaku-san én pedíg elmosolyodtam.
-Köszönöm szépen-mondtam és megöleltem Shinichit és az édesapját.
-Na gyerünk! Pakoljunk egy kicsit össze, mielőtt még Yukiko hazajön... Még gyanakodni fog-mondta Yusaku-san, majd elkezdtük rendbe rakni Shinichi szobáját. Mikor leszedtüka falról a papírdaraboka, a ragasztót valahogy kiszedtük az ágyneműhuzatból elindultunk lefelé a lépcsőn. Beszálltunk Yusaku-san autójába, majd elindultunk a házunk felé. Mikor megérkeztünk láttam, hogy apa már hazaért. Anyával beszélgetett a nappaliban. Elköszönntem Shinichitől és az édesapjától, majd bementem. Kicsit somfordálva bár, de végül beértem a szobámba. Az ajándék a hátam mögött volt, és mivel nem akartam, hogy anya meglássa gyorsan beraktam az asztalom egyik fiókjába, majd kisiettem apáékhoz a nappaliba.
-Szia kicsim! Na mi volt Shinichi-kunnál?-kérdezte apa, mikor megpuszilta a homlokomat.
-Semmi. Amúgy apa... segítenél valamiben?-kérdeztem. Ő csak bólintott. Mutogattam neki, hogy húzódjon közelebb hozzám, majd a fülébe súgtam:
-Keresnél nekem egy anyáknapi idézetet? De ne szólj anyának!
-Rendben! Mindjárt keresek-mondta és elmosolyodott.
-Mit keresel?-kérdezte anya apától.
-Semmit. Nem lényeges.
Mival már hét óra volt mindannyian leültünk vacsorázni. Anya ma pörköltöt csinált. Hát... nem a legjobb pörkölt, amit ettem, de mivel nagyon éhes voltam megettem. Anya biztos szerelmes, hiszen nagyon elsózta, és nagyon zsíros is volt. Miután befejeztük a vacsit én elmentem zuhanyozni, anyáék meg nézték a TV-t. Mikor végeztem adtam apáéknak két puszit és elmentem aludni. Amikor apa bejött hozzám betakargatni odaadta nekem az idézetet. Kettőt hozott be nekem. Az egyik egy idézet, a második pedíg egy dalszövegből egy pár sor. Neki nagyon megtetszett ezért hozta azt is be.

"Nincsen őrzőbb angyal
Az Édesanyánál,
Éberebb csillag sincs
Szeme sugaránál.

Nincs is annyi áldás,
Amennyi sok lenne,
Emennyit az anya
Meg ne érdemelne..."

"Kérlek Édesanyám, most nyújtsd felém a kezed
Én szeretlek Téged,
Ha sírni látlak Én is könnyezem
Úgy fáj a szívem,
El nem sírt könnyeid dalba írom,
Úgy áldom a szivet,
Mely világra hozott, és mindent megadott..."

Én a másodiknál döntöttem. Az valamivel jobban tetszett és szerettem is azt a dalt. Az egyik gálán ezt énekeltük, anya pedíg ott volt. Mikor végeztünk azt mondta, hogy még sírt is ennél a dalnál, szóval még érzelmi oka is van annak, hogy ezt választottam. Nemsokára elaludtam. Reggel arra keltem fel, hogy az órám csörgött. Tíz óra volt. Gyorsan kiszaladtam a szobából, megreggeliztem, felöltöztem, fogat mostam és a többi, majd elővettem az ajándékot és a dalszöveget, és kisiettem a szobámból. Anya a konyhában tengett-lengett, mikor én megszólítottam a nappaliból.
-Anya! Gyere egy kicsit-mondtam, majd ő bejött a nappaliba, ahol már vártam őt az ajtódísszel.
-Mi az kicsikém?-kérdezte. Én odanyújtottam neki az ajándékot, majd azt mondtam:
-Boldog anyáknapját! Nagyon szeretlek!-ő erre elkezdett könnyezni, de én pontosan tudtam, hogy azért, mert ő is így érez, és boldog. Közelebb léptem hozzá, és megöleltem.
-Én is kicsikém... Én is-mondta, majd leguggolt hozzám és visszaölelt.
*Visszapillantás vége*

23 évvel később:
Mikor felkeltem és ránéztem az órára láttam, hogy már kilenc óra van. Gyorsan kimentem a szobánkból, mert nem csináltam meg még a reggelit és Shinichi meg Shiori már biztos ébren vannak. Nagyon meglepődtem, mikor Shinichit a konyhaasztal előtt láttam épp palacsintát készíteni. Mikor benéztem Shiorihoz láttam, hogy ő még mélyen alszik a kis játékmackójával a kezében. Még anyáéktól kapta az ötödik születésnapjára. Olyan kis aranyos volt. Minden este ezzel aludt, és ha valami miatt szomorú volt mindíg magával cipelte. Emlékszem, hogy egyszer Shinichi ölében ölelgette a mackóját, mikor velem valami miatt összeveszett. Akkor nagyon szomorú voltam, mert azt hittem valamit elrontottam a nevelésében, és azt, hogy rossz anya vagyok... Egyszercsak valaki kezét érzem a derekamon, ami magához húz. Annyira a gondolataimba voltam mélyedve, hogy nagyon megilyedtem, és emiatt ugrottam egyet.
-Jó reggelt édesem! Ennyire megilyesztettelek?-kérdezte halkan Shinichi tőlem.
-Jó reggelt. Nem, csak elmélyedtem a gondolataimba.
-És mi jón gondolkodtál?-kérdezte tőlem, miközben egy apró csókott adott nekem.
-Csak arról, hogy mennyire szeretem Shiorit, meg hogy milyen aranyosak voltatok, mikor az öledben ölelgette a maciját-válaszoltam, majd megfordultam és megöleltem az én Shinichimet. Ő visszaölelt. Egyszercsak eszébe juthatott valami, mert elment a nappaliban található asztalhoz és elvett róla egy CD-t. Odaadta nekem.
-Mi ez?-kérdeztem.
-Hallgasd meg! Én sem szerettem volna neked hazudni. Szeretném, ha tudnád...
-Baka... Tudod, hogy már tudom, nem akartál hazudni. Szeretlek. Nem hiába mentem hozzád, és nemhiába született meg Shiori sem.
Ő csak elmosolyodott, majd közelebb húzott magához és megcsókolt, és erősen magához szorított. Én csak beleolvadtam az ölelésébe és visszacsókoltam. Egy pár perc múlva a levegőhiány miatt abbahagytuk a csókolózást.
-Szeretlek!-mondta nekem.
-Én is téged!
Pár perc múlva halljuk, hogy Shiori kinyitja a szobája ajtaját és kiszalad egy pár tulipánnal, egy jópár darab, saját kezüleg készített papír hóvirággal (látszott rajta, hogy ő csinálta) és egy papírral a kezében. Odaszaladt hozzám és átadta nekem.
-Boldog anyáknapját! Nagyon szeretlek anya!
-Én is kicsim-mondtam, majd leguggoltam hozzá és elvettem tőle az ajándékokat, utána pedíg átöleltem és elkezdtem könnyezni. Olyan volt, mint mikor én voltam hét éves. Én is azt tettem, mint ő. Olyan aranyos volt. Pár perc után Shinichi is leguggolt hozzánk és átölelt minket.
-Szeretlek titeket!-mondta a kicsi Shiori.
-Mi is téged-monduk egyszerre Shinichivel, majd elmentünk egy tíz perc ölelkezés után reggelizni.

< - Vissza a ficekhez!