Magyarázat: Nos, múltkor nézegettem a videókat Youtube-n és eszembe jutott, hogy miért ne lehetne megcsinálni Shinichi szemszögéből is. Persze nagyon hasonlít az elözőre, meg úgy a fici 60%-a ugyan az mint az elöző, de szerintem egyszer ellehet olvasni. Kellemes Olvasást!
A félreértések elkerülésének érdekében, shinichi már visszaváltozott és otthon a saját házában van és úgy indul el majd ranhoz és otthon gondolkozik. Nem mondhatja el rannak, hogy conan egyenlő shinichivel, és erre utal az a rész a történetben: Bárcsak elmondhatnám neked, hogy mindig melletted vagyok… csak nem éppen az eredeti formámban, ha nem Conanként. Remélem azért sikerült elmagyaráznom.

Amit nem tudsz rólam, hogy szeretlek, teljes szívemből szeretlek. De nem merem elmondani neked… nincs hozzá merszem… mert ha mellettem vagy, nem találom a szavakat. – nézek ki az ablakon és bámulom a szakadó esőt. – Nem vagy mellettem… annyira hiányzol… tudom, hogy azt hiszed, hogy fontosabbak az ügyeim nálad. De ez nem igaz. Bárcsak elmondhatnám neked, hogy mindig melletted vagyok… csak nem éppen az eredeti formámban, ha nem Conanként. - gondolkozok, mikor a rádióban meghallom Monrose-tól a What you don’t know című számot. Ahogy énekli az énekesnő a számot, úgy jutnak eszembe az emlékek.
Amit nem tudsz,
hogy a sebeid gyönyörűek,
Amit nem tudsz,
hogy a hiányosságaiddal kiegészítesz engem.
- Emlékszem mikor volt az ügy, amit egyedül kellett megoldanod. Felhívtál, hogy segítsek neked. Adtam tanácsot és rávezettelek a dolgokra, de végül is te oldottad meg. Akkor nagyon büszke voltam rád. Bár te ezt nem tudhattad… Detektív Lady.
Amit nem tudsz,
hogy csak vesztegetjük az időt,
Mert megszólalni se tudok, mikor itt vagy.
- Amikor újra visszajöttem és találkoztunk, csak néztem a gyönyörű kék szemedbe, és nem tudtam megszólalni. Pedig annyi mindent akartam mondani. Elmondani, hogy mennyire szeretlek, elmondani, hogy nem akarok tovább nélküled élni, hogy nem fontosabbak az ügyek nálad, hogy én vagyok Conan. De nem tettem… mert nem akartalak veszélybe sodorni, és mert nem volt merszem.
És ez nem én vagyok, aki a fal mögé bújik el.
És ez nem én vagyok, aki előre fél.
Amit nem tudsz,
hogy éberen fekszem,
S kívánom, hogy velem légy ma este.
Jó lenne veled lenni ma este és szorosan átölelni, mint a karate versenyeden. Emlékszem nagyon izgultál, magamhoz húztalak és nyugtató szavakat súgtam a füledbe. Tudom, hogy szükséged lenne rám…
Amit nem tudsz,
hogy szerettelek, még azelőtt, hogy éltünk volna,
Mert hogyan szeretnéd tudni, hogyan is tudhatnád,
így most mindent elmondok.
- Mikor a gépet vezetted… ott voltam Conanként… és telefonon beszéltünk. Segítettem neked, hogyan vezesd a gépet. Akkor azt mondtad szeretsz. Örültem neki… mikor válaszolni akartam, már landoltál a géppel… odarohantam hozzád, de te ájultan feküdtél.
Amit nem tudsz,
hogy megtanultam, hogyan sétálsz,
Ismerem minden egyes mozdulatod, ismerem a lélegzetvételed… egyszerűen csak ismerlek…
Amit nem tudsz,
hogy már megcsókoltalak a szívem árnyai közt.
- Emlékszem mikor beszorultál a kocsi alá, utánad úsztam  és megpróbáltalak megmenteni… de a lábam beszorult és elfogyott a levegőm… akkor megcsókoltál, igaz akkor Conan voltam.
Amit nem tudsz,
hogy igazi költő vagy
Ha megfordulsz lesz ott valaki, akit látni se fogsz.
- Amikor Osakában voltunk, írtam neked egy dalt, hülyeségvolt, de te még is annyira örültél neki.
Amit nem tudsz,
hogy éberen fekszem,
S kívánom, hogy velem légy ma este.
Amit nem tudsz,
hogy szerettelek, még azelőtt, hogy éltünk volna,
Mert hogyan szeretnéd tudni, hogyan is tudhatnád,
így most mindent elmondok.
- Amikor próbáltad hatástalanítani a bombát, akkor ott voltam melletted, mondtam, hogy mit csinálj, de a számláló csak számolt vissza… akkor Boldog Születésnapot kívántál… azt mondtad nem ezt nem ússzuk meg élve… azt mondtam, hogy végig ottmaradok veled, így is történt… végül sikerült hatástalanítani a bombát.
Amit nem tudsz,
hogy mikor a nap és a hold összeütközik,
Eljön a reggel,
Eljön az idő, mikor nem félek megpróbálni.
Amit nem tudsz,
hogy éberen fekszem,
S kívánom, hogy velem légy ma este,
Amit nem tudsz,
hogy szerettelek, még azelőtt, hogy éltünk volna.
Mert hogyan szeretnéd tudni, hogyan is tudhatnád,
így most mindent elmondok,
Amit nem tudsz.
- Amikor elvesztetted az emlékeidet… az borzasztó volt… nem emlékeztél senkire… emlékszem megkérdezted, hogy miért védelek meg mindig… erre azt válaszoltam, mert szeretlek… jobban szeretlek, mint bárki mást ebben a világban. – gondolkozok, majd lassan elindulok az utcán, miközben felhúzom az esernyőmet, még mindig esik. Lassan odaérek Ranékhoz, eszembe jut, mikor odaadtam neki az esernyőmet, persze nálam nem volt másik… de nem volt baj. – gondolkozom és eszembe jut az emlék.
- Jaj, meddig esik még? Persze ilyenkor nincs nálam esernyő. – sóhajt egy barnahajú és kékszemű lány, miközben az óráját nézi.
- Tessék. – hall egy kedves hangot, és egy fekete esernyőt nyújtanak neki.
- Shinichi! – lepődik meg a lány.
- Nem hoztál esernyőt, ugye? Tessék, elviheted az enyémet. – adja neki.
- Köszönöm, de veled mi lesz? – kérdi Ran.
- Butus, én detektív vagyok. Egyébként van nálam tartalék. – mosolyodik el.
- Hála Istennek. Nem szeretném, ha megfáznál. Köszönöm az ernyőt, nem szeretnék elkésni, anyuval találkozom.
- Menj csak.
- Szia, majd holnap visszaadom neked. – fut el Ran, Shinichi meg elindul haza a szakadó esőben, ernyő nélkül. – gondolkozás közben azt veszem észre, hogy a nevemet hallom.
- Shinichi. – hallok egy meglepett hangot.
- Szia Ran. – köszönök, és egy mosolyt küldök felé.
- Hogy hogy itt? És ilyen korán?
- Gondoltam megnézlek. – mosolyodok el – Hiányoztál. – húzom magamhoz.
- Te is nekem. – mondja halkan és visszaölel, az arcára nézek és látom, hogy elpirult, annyira aranyos így.
- Ran... beszélnünk kell. – nézek a szemébe.
- Nem tudom, hogy egyre gondolunk-e, de igen… kéne…
- Tudom, hogy sosem vagyok itt mikor kéne…
- Css… - teszi a számra az ujját – csak hallgass meg először engem. – mondja halkan, majd mikor bólintok beszélni, kezd.
- Nem érdekel… nem érdekel, hogy nem vagy mellettem, nem érdekel, hogy mit ígértél és nem is izgat… mert már nem tudok mit tenni… egyszerűen annyira szeretlek, hogy még ezt is el tudom viselni… de az nem megy, hogy állandóan magamra hagysz… mikor szükségem lenen rád, te nem vagy itt… - mondja halkan és lehajtja a fejét.
- Ran... – mondom halkan és az álla alá nyúlok és felemelem a fejét – Szeretlek, sajnos nem tudom, hogy lesz, elkel-e még mennem, de szeretlek és ezen soha semmi és senki nem változtat. – mondom a szemébe nézve, majd lehajolok és megcsókolom. Gyengéden csókolom, majd érzem, hogy elmosolyodik és viszonozza. Mikor elválunk levegő hiány miatt, a szemembe néz, és csak ennyit mond:
- Nekem az is elég, hogy szeretsz…
Vége

< - Vissza a ficekhez!