- Elegem van! Mindig elmész, sosem figyelsz rám, mindig egyedül hagysz! Miért csinálod ezt? Tudod mit! Nem érdekel! – kiabált dühösen egy gyönyörű lány, egy fiúval.
- Ran… én nem mondhatom el… - kezd magyarázkodni Shinichi.
- Nem mondhatod el? Hányszor hallottam már ezt. Egy kicsit bízz már meg bennem! Csak egy kicsit! Ha valami nincs, rendben már menekülsz? Áh, elegem van belőled! – mondja dühösen Ran, majd elfut.
- Gratulálok Shinichi… fantasztikus voltál, mint mindig! – sóhajt a srác, majd ő is elindul hazafele.
- Az a detektívmániás idióta! Megbízhatna bennem igazán, de nem, ő nem… pedig tudom róla az igazat, hogy ő Conan… valamilyen szinten megértem, hogy nem akarja elmondani… de bízhatna bennem! Annyira unom ezt… - gondolkozik a lány, miközben hazaér és dühösen becsapja az ajtót.
- Baj van kicsim? – jön ki a konyhából Eri.
- Minden a legnagyobb rendben anyu… - indul fel a lány.
- Van rá egy húszasom, hogy a Kudo gyerekkel balhéztak. – szólal meg Kogoro.
- Fogd be szívem. Én is tudom, kérdéses hogy min vesztek össze már megint? Mostanában csak veszekednek…
- Most mit csináljak? Maguknak kell elintézniük a dolgaikat.
- Olyan, vagy mint Yusaku! Az is mindig ezt mondja!
- És teljesen igaza van, szívem. A gyerekek már nagyok, meg tudják ők is oldani a gondjaikat.
- Tudom, de… Shinichi egy hete jött vissza és ebben az egy hétben csak veszekedtek.
- Feszültség van köztük… egyszerűbb lenne, ha mindent megbeszélnének.
- Ez az! Meg kell beszélniük!
- Eri, mit tervezel?
- Semmit. – mosolyog a nő, majd a telefonhoz siet.
- Ennek nem lesz jó vége. – sóhajt Kogoro és újra az újságnak szenteli a figyelmét.
Eközben fent Ran a szobájában ül az ágyon és gondolkozik.
- Annyira elegem van belőle… miért akar szabályozni? Minden annyira rendben volt régebben… most meg csak veszekszünk… mi lett más? – kérdi halkan - Csak egy kicsit lenne megértőbb, csak egy kicsit hagyná, hogy megértsem… – súgja halkan.
Eközben Shinichi lassan hazaér, majd belép a házba, ahol anyukája fogadja.
- Kisfiam, eléggé nyúzottnak tűnsz. Minden rendben? – kérdi kedvesen Yukiko.
- Úgy nézek ki, mint akinél minden rendben van? – kérdi gúnyosan a fiú.
- Veszekedtetek ugye? – kérdi Yusaku.
- Igen. – sóhajt – és a legnagyobb gond, hogy jogos az, amit a fejemhez vágott. – indul fel.
- Ezen a héten már ez a hatodik összetűzésük… egyszer Shinichi kezdi, aztán Ran. – sóhajt Yukiko.
- Nagyon megváltoztak köztük a dolgok...nagy feszültség került a kapcsolatukba és ezt nehezen kezelik. – mondja Yusaku.
- Mit tehetnénk?
- Semmit... majd maguktól megoldják. – ül le olvasni.
- Olyan, vagy mint Kogoro! Az is mindig ezt mondja! Reménytelenek vagytok!
- Te meg olyan, vagy mint Eri! Mindig össze akarod hozni őket! – mondja higgadtan Yusaku, mire Yukiko elindul a telefonhoz, mert csörög.
- Igen?
- Szia, itt Eri.
- Eri, mizujs?
- Szerinted? Megint veszekedtek, ez így nem mehet tovább…
- Tudom, de mit tegyünk?
- Gyertek át ma vacsira. Akkor kénytelenek lesznek beszélni egymással.
- Ez egy nagyon jó ötlet.
- Akkor hétre. Szia.
- Szia. – teszi le a telefont Yukiko.
- Na, mi az? – kérdi Yusaku.
- Eriéknél vacsizunk. - mosolyog, majd elindul fel az emeletre.
Eközben Eri is elmondja a dolgokat a férjének, aki nem igazán díjazza az ötletet. Eri elindult fel Ranhoz.
- Kicsim, szeretném, ha este csinos lennél, mert vacsoravendégek jönnek.
- Rendben anyu.
Eri mosolyogva indul lefele és nekiáll készíteni a vacsorát. Eközben Yukiko is elindul fel Shinichihez és közli vele, hogy este vacsorázni mennek egy ismerőshöz. A fiú unottan bólint, majd elkezd készülődni. Eri lassan már mindennel elkészül és eközben Ran felvesz egy fehér, pántnélküli ruhát, hozzá egy magas sarkút és haját pedig kibontva hagyja. Mikor meghallja, hogy csengetnek, elindul lefele, ahol már Kogoro nyitja az ajtót és mosolyogva köszönti a vendégeket.
- Sziasztok, gyertek csak.
- Szia. – köszönnek, majd bejönnek, és elindulnak a nappaliba leülni. Eri és Ran tálcán frissítő italt hoz és mosolyogva teszik le az asztalra. Mikor a két gyerek meglátja egymást, összevillan a szemük és nagyon feszült lesz a levegő hírtelen. Yukiko, hogy mentse, a helyzetet mosolyogva öleli meg Rant.
- Hogy vagy?
- Köszönöm jól. – mosolyog kedvesen, de belül legszívesebben már rég elrohant volna.
- Hamarosan kész a vacsi, addig is beszélgessetek csak. – mosolyog Eri és visszaindul a konyhába. Ran kelletlenül ült le Shinichi mellé, mivel pont úgy jutott hely neki. A két fiatal körül csak úgy izzik a levegő és ez a szülőknek is feltűnik.
- Mit tegyünk? – kérdi halkan Yukiko.
- Egyszerűbb lenne, ha rájuk hagynád szívem. – mondja Yusaku, mire Kogoro csak bólint.  Shinichi közel hajol a lányhoz és halkan szól neki.
- Azt hiszem beszélnünk, kéne…
- Igen, úgy gondolom – mondja Ran is és felállnak, majd kimennek az udvarra. Kint már eléggé besötétedett és gyenge szél fújdogál.
- Ran… mostanában csak veszekszünk és megmondom őszintén, nem igazán örülök neki…
- Tudom Shinichi… de egyszerűen a mostanában a legrosszabbat hozzuk ki egymásból…
- Igen… ennek az is az oka, hogy mindig elmegyek, és azt hiszed, nem figyelek rád, ami nem igaz! Igen is figyelek rád és hidd el szeretnék mindig melletted lenni, de nem megy.
- Miért? Miért nem megy? Áruld el Shinichi! Az igazat akarom hallani! Mindig azt mondod, igazság csak egy van! Akkor? Mi az igazság?!
- Én… Ran értsd meg! Nem mondhatom el, ha elmondanám, veszélybe sodornálak!
- Csak ezért? Vállalom a veszélyt! Tudni akarom, mit titkolsz előlem! Miért nem mondod el?
- Mert nem lehet! Nem akarom, hogy bajod essen!
- Azt hiszed, nem tudom a titkod?
- Milyen titkom? – lepődik meg Shinichi.
- Azt, hogy te nem vagy más, - vesz egy mély levegőt – mint, Edogawa Conan!
- Ne beszél hülyeséget… hogy lehetnék én Conan?
- Ne add a tudatlant! Mindent tudok!
- De hogyan?
- Nyomoztam… érdeklődtem… és aki keres, az bizony talál is!
- Miért nem mondtad, hogy tudod?
- Miért nem mondtam? – kiállt fel – Talán mert tőled vártam, hogy elmond – kiabál – annyit sírtam miattad, attól féltem valami bajod lesz! Erre te végig mellettem voltál! Egy szó nélkül! – folynak végig a könnyei az arcán.
- Ran… - lép közelebb hozzá.
- Maradj ott! Nem érdekelsz… nem akarom hallani a bocsánatkérésed… nem akarok semmit tőled! – mondja sírva.
- Ran kérlek – fogja meg a lány kezét – nem akarlak elveszteni, azért nem mondtam el ki is vagyok… - törli le a lány könnyeit.
- Nem lett volna semmi bajom… elmondhattad volna!
- Tudom, hogy el kellett volna… de te meg azt értsd meg, beleörültem volna a tudatba, hogy az én hibámból vesztettem volna el, azt a személyt, aki a világon a legfontosabb nekem! – néz Ran szemeibe, mire a lány lehajtja a fejét.
- A legfontosabb? – kérdi halkan.
- Igen. – mosolyodik el – Szeretlek Ran. – mondja, miközben felemeli a lány lehajtott fejét és közel hajol hozzá, majd gyengéden megcsókolja, amit a lány először féléken viszonoz, ám egyre szenvedélyesebben kezdik csókolni egymást, nyelveik vad táncot nyárnak egymással, miközben Ran beletúr Shinichi hajába, mire a fiú közelebb húzza magához a kékszemű szépséget. A csóknak a levegőhiány vet véget. A két szerelmes fiatal csillogó szemekkel fürkészi a másik arcát, szájuk sarkában pedig hatalmas mosoly ül.
- Nagyon szeretlek! – karolja át Shinichi nyakát Ran.
- Én is kicsim, én is. – csókolja meg barátnőjét újra, a hold fénye, pedig kedvesen világítja meg őket, és az ablakban leselkedő szülőket.

Vége ^.^

Először dalszöveggel akartam írni, de aztán történetet alakítottam belőle, amúgy az ötletet Lola – Ne szólj című száma ihlette. Remélem azért tetszett.

Zene link: http://www.youtube.com/watch?v=0tPObNXY2ek  -> Ez egy DC AMW is.
Dalszöveg: http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/44985/lola/ne-szolj-zeneszoveg.html

< - Vissza a ficekhez!