4. rész – 10 év múlva

Gondolkozva főzök ebédet a családnak. Az elmúlt tíz éven jár az eszem. Sok minden történt. Lenalee most 13 éves, míg Daniel 19. Lenalee általános iskolába jár, Daniel pedig közép suliba. Örülök, hogy jól kijönnek egymással. Dan rajong a húgáért. Megéri az a hat év köztük. Sokat foglalkozik vele és segít neki. Mindenben számíthatnak egymásra. Dannak már van barátnője is. Kedves lány, magamat látom benne. Shinichi mint mindig nyomoz, ám Dant is eléggé érdekli a nyomozás, így sokszor megy el az apjával. Ezen kívül sok mindent kipróbált. Fotózott, táncolt, zenélt. A zenélés maradt meg nála a legjobban. Van egy bandájuk is. Suliban a barátaival alapították. Igazán jól játszanak. Nagyon büszke vagyok rájuk. Lenalee már kisebb korában is bebizonyította, hogy teljesen rám ütött… ő is nekiáll karatézni, táncolni. Ma napig mind a kettőt csinálja. Énekelni is tud, nagyon szép hangja van, de még kicsi. Daniel tervezi, ha Lena nagyobb lesz és meglesz a banda még, akkor beveszik. Nincs ellenemre a dolog. Shinichi is nagyon büszke rájuk. Szerencsére a tanulással sincs gond. Mindketten jól tanulnak. Lassan végzek az ebéddel is, pont időben, hallom, ahogy csapódik az ajtó.
- Anya! – kiállt egy derékig érő, barna hajú és kék szemű lány és szorosan megöleli Rant.
- Szia, kicsim. Milyen napod volt? – mosolygok és nyomok egy nagy puszit lányom arcára.
- Jó. – mosolyog – Megdicsért a tanár néni és találkoztam bátyussal is, aki vett nekem kaját.
- Értem. Nem mondta mikor jön?
- De. Azt mondta, hogy fél egyre hazaér. bandamegbeszélés lesz. – mondja Lenalee és lehuppan az asztalhoz. – Mit eszünk?
- Spagettit csináltam, meg sütit. – terítek meg és lányom is segít.
- Tökéletes. – nevet – felviszem a cuccom és jövök. – indul fel a szobájába. Mosolyogva nézek utána, majd ismét az ajtó felé nézek, ahol Shinichi lép be.
- Szia, kicsim. – mosolyogva csókol meg és átnyújt egy virágcsokrot.
- Ez gyönyörű. Köszönöm. – csókolom meg, majd vízbe teszem a virágot. – Milyen napod volt?
- Hosszú. – sóhajt és leül. – Bonyolult ügybe keveredtünk, és még nincs megoldás.
- Az nem jó, de biztos megtaláljátok. – ölelem meg mosolyogva.
- Sziasztok! – jön haza Dan is.
- Szia, kincsem. – mosolygok Danre, aki nevetve ölel meg.
- Szeretlek anyu. – nyom puszit az arcomra.
- Én is téged. – mosolygok, majd Lena száguld le a lépcsőn és bátyja nyakába veti magát.
- Dani! Örülök, hogy itthon vagy. – puszilja meg.
- Én is hugi. – nevet Dan, majd megöleli az apját is, és mindenki asztalhoz ül. Felcsendülnek a jó étvágyat mondatok és mindenki enni kezd, közben mesélnek a mai napjukról.
- Anyu. Nem lenne baj, ha itt próbálnánk a srácokkal? Sajnos nem jó most a suliban… - szólal meg Daniel.
- Nem kicsim. Csak nyugodtan. – mosolygok. – délután amúgy sem leszek itthon, Sonokoval találkozom.
- Mehetek? – csillan fel Lena szeme.
- Ha szeretnél. – mosolygok rá, majd befejezzük az ebédet és Shinichi visszamegy dolgozni, a gyerekek meg felmennek a szobájukba. Bepakolok a mosogatóba és elmosogatok. Közben Dan visszajön és segít. Törölgeti a tányérokat.
- Tényleg, köszi, hogy megengeded. Ígérem, nem törünk össze semmit és béke lesz.
- Bízok benned Daniel. – mosolygok – amúgy is, próbáltatok már itt és nem volt gond. Nagyon ügyesek vagytok.
- Köszi, anyu. Te vagy a legjobb. – nyom puszit az arcomra és megölel – nagyon szeretlek.
- Én is kicsim. – mosolygok rá, majd befejezzük a mosogatást. Lena még is itthon marad, megnézi a srácok próbáját. Sonokoval kettőkor találkozunk, majd beülünk a kávézóba és ott beszélgetünk. Már este öt felé jár az idő, mikor elindulok haza. otthon még nagyban hallom a zenét, ahogy a srácok játszanak. Összedobok egy gyors pizzát, azt mindenki szereti. Tányérra teszem, majd beviszem nekik a terembe. A srácok illedelmesen köszönnek és megköszönik a pizzát. Viszek be nekik még üdítőt, majd Lenaleeval átnézzük a háziját és kicsit edzek vele. Eközben Shinichi is hazajön, majd letusol és feljön hozzánk. Mosolyogva köszön nekünk. Később a banda tagjai is elmennek, mi pedig a nappaliban beszélgetünk négyesben. Minden nap végén összeülünk és beszélgetünk egy kicsit. A gyerekek jobban elmesélik mi volt velük és én mi is elmeséljük nekik. Ez már régóta így megy. Lassan este kilencet üt az óra, így elküldöm Lenat fürdeni, aki nevetve megy az emeletre. Danre már nem szólok rá, hiszen már nagy, de ő is hallgat rám, ha parancsba van adva a fürdés. Kicsit még beszélgetünk, majd este benézek Danhez és nyomok puszit az arcára.
- Jaj, anyu. Nem vagyok már pici, hogy jó éjt puszi kelljen…
- Tudom. – mosolygok - de te mindig az én kicsikém maradsz és ez a húgoddal is így van.
- Tudom anyu. – ölel meg. – Szeretlek és örülök, hogy ilyen anyukám van.
- Én is szeretlek, és nagyon-nagyon büszke vagyok rád. Álmodj szépeket kicsim. – nyomok puszit az arcára, majd átmegyek Lenahoz is.
- Jó éjt kicsi lány. – ülök mellé és nyomok egy puszit az arcára.
- Jó éjt mami. Szeretlek. – bújik hozzám.
- Én is kicsim. – ölelem meg.
- Mesélsz nekem? – néz rám nagy szemekkel és előveszi a mesekönyvet.
- Hát persze. – mosolygok, majd megvárom, míg elhelyezkedik és mesélni kezdek. Közben Shinichi is bejön a szobába, de csak figyel minket. Lena lassan elalszik, így felállok, a könyvet leteszem, és kifele menet lekapcsolom a villanyt. Kint Shinichi megölel.
- Szeretlek.
- Én is téged. – bújok hozzá – kicsit fáradt vagyok.
- Akkor zuhanyozz le, addig megágyazok. – ajánlja fel Shinichi, mire bólintok, és elmegyek zuhanyozni. Miután végeztem, mellé dőlök az ágyba és hozzábújok.
- Annyira büszke vagyok a gyerekeinkre. Annyira csodálatosak.
- Én is kicsim. – ölel magához a férjem. – Hát, mi hoztuk össze. – neveti el magát és én is csatlakozom hozzá.
- Na, aludjunk. Jó éjt.
- Jó éjt Ran. – nyom puszit a homlokomra, majd hozzábújok és elalszok.
Így telt el egy átlagos nap nálunk. Van két fantasztikus gyerekem, egy fantasztikus férjem. Szerető család. Mi kellene még? Semmi… mert mindenem megvan, amire valaha is vágytam.

- Vége –

< - Vissza a ficekhez!