Figyelem! Ez egy kicsit szomorkásabb fici, a hangulatomat tükrözi, bevallom őszintén… ugyan ezt érzem én is, és a minap pontosan így ültem az ablakomban és zenét hallgattam. Ekkor jutott eszembe, hogy egyszerűbb kiírni az érzéseinket magunkból, így írtam egy ficit. Szerintem olvasható. Nem teszek gondolatjeleket, mert az egész Ran gondolatairól szól. Kicsit hülye hangulatban voltam, ami látszik a fici végén…de  gondoltam beleírom. xD No meg jól hangzott. xD

Egy gyönyörű barna hajú, kék szemű lány ül az ablakában telefonjával a kezében, zenét hallgatva. Lassan váltogat a számok között és emlékeibe merül. Most is egy bizonyos srác jár a fejében és egyszerűen nem tudja figyelmen kívül hagyni. Annyira szeretné, ha itt lenne most mellette, de nem lehet. Ő már megint máshol van… megint ügyet old meg, és nem foglalkozik vele. A telefonját nézve válogat a zenék között, míg végül ráakad egyre, ami tökéletesen tükrözi a hangulatát, elindítja és tovább bámulva kifele, emlékek tömege jár a fejében.

Lehetek makacs, lehetek erős,
De amikor veled vagyok, egyáltalán nem így van.
Van egy lány, akit ez az egész nem érdekel,
Van egy fal, amin csak úgy átsétáltál.

Erős és makacs lány vagyok. Mindenki ezt mondja… csak azért mert a suliban vidámnak mutatkozom, elrejtem az érzéseimet egy álarc mögé… azokat az érzéseket, amiket irántad érzek… amit nem mondhatok el neked... mert nem hallgatsz meg és nem vagy itt.

És emlékszem…
Azokra az őrült dolgokra, amiket mondtál,
Itt hagytad őket kavarogni a fejemben.
Mindig ott vagy, mindenhol,
De most csak azt kívánom, bárcsak itt lennél.
Azokra az őrült dolgokra, amiket csináltunk,
Nem gondolkodtam, csak belementem.
Mindig ott vagy, mindenhol,
De most csak azt kívánom, bárcsak itt lennél.

Emlékszem mennyi őrültséget csináltunk. Kötekedtünk a tanárokkal, felrobbantottuk a kémia termet, amit persze utána takaríthattunk. Kicsikként a suliba is visszamentünk este. Emlékszem nagyon féltem, mert azt hittem szellemek vannak, de te ott voltál mellettem. Mindig… kivéve akkor mikor a legnagyobb szükségem lenne rád… mint, most. Mindig ott voltál mindenhol. Focimeccsek, az én karate meccseim, edzéseim. A parkban, eljöttél velem még egyszer vásárolni is, mert Sonoko nem ért rá… sokszor voltál ott mellettem, még akkor is mikor már a pokolba küldtelek… de most… bármit megadnék, hogy itt legyél… itt és most…velem.

A francba! A francba! A francba!
Mit meg nem tennék, hogy most itt legyél, itt, itt.
(Bárcsak itt lennél)
A francba! A francba! A francba!
Mit meg nem tennék, hogy a közelben legyél, közelben, közelben.
(Bárcsak itt lennél)

Bármi megtennék, hogy itt legyél. Ha kell, utánad megyek, ha kell, lemondok mindenről, ami fontos. Az sem zavar, hogy Sherlock Holmes rajongó vagy és hogy mindig arról beszélsz, meg Watsonról. Bármit elviselnék, ha itt lennél velem.

Szeretlek, ahogy vagy,
Ilyen vagyok, nem kell nagyon próbálkozni.
Mindig úgy mondjuk, ahogy az van,
Az igazság pedig az, hogy hiányzanak.

Mikor Londonban bevallottad mit érzel… boldog voltam. Nem tudtam mit mondani neked, de azt hittem te már tudod, hogy mit érzek, hiszen üvöltenek az érzelmeim… de úgy látszik tévedtem. Megesik az ilyen. Tudom, mindenki követ el hibát… de még is… szeretlek, és ezen nem tudok változtatni.

Azokra az őrült dolgokra, amiket mondtál,
Itt hagytad őket kavarogni a fejemben.
Mindig ott vagy, mindenhol,
De most csak azt kívánom, bárcsak itt lennél.
Azokra az őrült dolgokra, amiket csináltunk,
Nem gondolkodtam, csak belementem.
Mindig ott vagy, mindenhol,
De most csak azt kívánom, bárcsak itt lennél.

A francba! A francba! A francba!
Mit meg nem tennék, hogy most itt legyél, itt, itt,
(Bárcsak itt lennél)
A francba! A francba! A francba!
Mit meg nem tennék, hogy a közelben legyél, közelben, közelben.
(Bárcsak itt lennél)

Azt akarom, hogy itt legyél. Mert szükségem van rád… szükségem van arra a srácra, akire támaszkodhatok, aki itt van mellettem, ha bánt valami, aki megvigasztal, pedig nem is kérem. Mindig tudtad mire gondolok, mi lenne jó, de most hol vagy? Annyira hiányzol Shinichi. – gondolkozik, és lassan könnycseppek szöknek a szembe, ami lassan lefolynak az arcán.

Nem, nem akarlak elengedni.
Csak azt akarom, hogy tudd,
Én, soha nem akarlak majd elengedni,
Elengedni, oh, oh, oh, oh.

Nem akarlak, elengedi, pedig tudom, az lenne a legjobb, de nem megy. Annyira szeretlek, hogy ezt már semmi sem tudja megváltoztatni. Az sem érdekel, ha bajba keversz, ha megtréfálsz, ha elküldesz magad mellől, mert akkor is ki fogok tartani az érzéseim mellett, mert tudom, hogy szeretsz és én is szeretlek téged, és nem akarlak elengedni, mert nem tudlak, mert az életem része vagy… hozzá tartozol, és nem tudlak, nem is akarlak elengedni. Mert nem tudok szabadulni a gondolatodtól, mert ott vagy mindenben, ami fontos. Mindenben számíthattam rád… de most, hol vagy?

A francba! A francba! A francba!
Mit meg nem tennék, hogy most itt legyél, itt, itt.
(Bárcsak itt lennél)
A francba! A francba! A francba!
Mit meg nem tennék, hogy a közelben legyél, közelben, közelben
(Bárcsak itt lennél)

Azt akarom, hogy itt legyél. Ölelj magadhoz úgy, ahogy annak idején tetted mikor magam alatt voltam. Érezni akarom az illatod… érezni, hogy nem vagyok egyedül, és hogy számíthatok rád, mint eddig. Bárcsak itt lennél, annyi mindent mondanék neked… de ez nem olyan, hogy telefonon lerendezem… a szemedbe akarom mondani az igazságot… de vajon.. mikor tehetem meg ezt? Mikor leszel itt mellettem? Mikor leszek fontosabb a nyamvadt ügyeidnél? – mondja ki hangosan az utolsó kérdést, miközben a szám lassan a végére ér.
- Bárcsak visszajönne hozzám és itt lenne mellettem. – kíván halkan a lány és kék szemeit a holdra szegezi, majd sóhajtva lassan feláll az ablakból, és az ágya felé indul. Elsétál a polc mellett, amin különböző képek vannak. Az egyiken Sonoko és Ran van, ahogy nevetve ölelik egymást, a háttérben pedig az Állatkert felirata látható. Egy másik, ahol Sonoko, Ran és Shinichi van rajta. Ran nevetve öleli a fiút, miközben Sonoko a fiú fején könyököl. A harmadik képen Shinichi és Ran van. A kép a Tropical Landben készült. Van még ott kiskori képek is, különböző versenyes képek, osztályképek. Ran gondolkozva pillant a képekre, majd az ágyába dől és betakarózik, kitörli a könnyeit a szeméből és lehunyja őket. Hamarosan már csak a lány halk szuszogása töri meg a szoba néma csendjét. A hold kíváncsian világít be a szobába. Mindent látó tekintete megakad egy képen, ami a lány ágya melletti kis szekrényen van. A képen egy lány és egy fiú látható. A fiún egy kék hercegi ruha van, míg a lányon egy gyönyörű zöldes-fehéres ruha látható és éppen megcsókolják egymást. A fényképésznek sikerült, pont a csók pillanatát lekapni. A hold gyengéd mosollyal az arcán hagyja el a lány szobáját, azzal a tudattal, hogy holnap a lány élete megváltozik. Kevés kívánságot tud teljesíteni, de a szívből jövőket bármikor, gondtalanul teljesíti, mert aki szerelmi bánattal fordul hozzá, azt ő meghallgatja és megpróbál, ott segíteni ahol tud.

-vége-

Zene: http://www.youtube.com/watch?v=VT1-sitWRtY&feature=share

<- Vissza a FanFicekhez!