Ötletadó: Múltkor hallgattam a Simple Plan egyik számát és rákerestem a magyar dalszövegére. Gondoltam alkotok belőle egy ficit. Imádom ezt a számot!
Simple Plan – Jet Lag

Előzmények: Shinichi visszaváltozott már és elmondott mindent Rannak. A Conanes ügyet és hogy szereti, Ran megbocsátott neki és összejöttek. Rannak el kellett mennie New Yorkba, mert egy ügynökség megkereste és felkérte, hogy legyen a modelljük. Shinichi eközben otthon van Japánban és nagyon hiányzik neki a lány, ahogy Rannak is Shinichi. Igazából a ficit úgy kell elképzelni, mint a filmekben, amikor egy résznél megy a zenei aláfestés.

Egy gyönyörű derékig érő, barna hajú lány állt a hotelszobája ablaka előtt és nézte a sötét égboltot, amin pár csillag volt kivehető, mivel a nagy épületek eltakarták a többit. Kék szemei szomorúan csillogtak, hiányzott neki a szerelme.
Ugyanakkor a világ másik végén, egy barna hajú, kék szemű srác a szobája ablakán bámult ki és gyönyörű szerelme járt az eszében, aki most nem lehet mellette. A nap melegen sütött. Mind a kettejüknél szólt a rádió.
- És most következzék a Simple Plan legújabb száma, a Jet Lag. – hallatszik a rádióból és felütődnek az első zenei elemek.
Mennyi az idő, ott ahol vagy?
Mindennél jobban hiányzol,
a hazatérés még oly messze van,
Várok, hogy megcsörrenjen a telefon.
Olyan magányos vagyok így fejjel lefelé (összezavarva)
Nem akarok, ebben a városban lenni
Próbálom ki találni, melyik időzónában vagyok,
Ez teljesen megőrjít.

- Vajon mi lehet veled? Mondtad, hogy hívsz, de nem hívtál… elfoglalt lehetsz? – gondolkozik Shinichi és kezébe veszi a telefonját.
- Annyira nem szeretek itt lenni. Akartalak hívni, de valahogy nem tudom megtenni, félek, hogy csak jobban hiányoznál. Így is annyira hiányzol Shinichi, bárcsak már otthon lehetnék veled. Itt kész káosz minden… - gondolkozik Ran a várost kémlelve, majd sóhajtva az ágyára dől és lehunyja a szemét. Közben a rádióban felcsendül a reflény.

Azt mondod: "Jó reggelt!",
Mikor itt éjfél van
Elvesztem a fejem
Egyedül ebben az ágyban.

- Olyan jó lenne veled lenni, melletted. Mint mielőtt eljöttem. Csak feküdtünk az ágyban és öleltük egymást. Szorosan magadhoz ölelnél, és nem engednél el, de most egyedül vagyok… egyedül ebben az ágyban. – idézi fel a szöveg utolsó mondatát Ran.
- Jó lenne, ha itt lennél. Nagyon hiányzol.  Nélküled tök üres ez a ház. Olyan rossz a hiányod. – gondolkozik Shinichi.

A naplementédkor kelek,
és ez teljesen megőrjít.
Annyira hiányzol,
és a szívem, a szívem,
szívem, annyira kimerült (időeltolódásban szenved?)
Mennyi az idő, ott ahol vagy?
5 nap és otthon leszek,
a képed a kocsidban tartom,
Utálom a gondolatot, hogy egyedül vagy.

- Japánban már régen elmúlt délután hat is. Itt pedig lassan már hajnali egy lesz. Már csak pár nap és hazamegyek. Végre melletted lehetek. – fordul az ablak felé Ran. – A képed ott van a kocsiban, az a kép, amit a Tropical Landben csináltunk, miután összejöttünk. – mosolyog.
-  Remélem, minden oké veled. Nem szeretem mikor egyedül vagy. Jobban szeretem, ha itt vagy mellettem és vigyázhatok rád. – sóhajt Shinichi és a telefonjában keresni kezd egy nevet.

Egész idő alatt
elfoglalt voltam,
Csak azért, hogy megpróbáljak,
ne gondolni rád.
Próbálom ki találni, melyik időzónában vagyok,
Ez teljesen megőrjít.

- Míg itt vagyok New Yorban, próbáltam a munkába temetkezni és nem gondolni a hiányodra, mert nagyon rossz. – gondolkozik Ran és a kezébe kerülő telefonra pillant.
- Próbáltam az ügyekre koncentrálni, félig-meddig sikerült is, de a hiányod mindenhova elkísért… - gondolkozik Shinichi és meg nyomja a hívás gombot.

Azt mondod: "Jó reggelt!",
Mikor itt éjfél van
Elvesztem a fejem
Egyedül ebben az ágyban
A naplementédkor kelek,
És ez teljesen megőrjít.
Annyira hiányzol,
és a szívem, a szívem,
szívem, annyira kimerült (időeltolódásban szenved?)
Annyira hiányzol,
Meg akarom, veled osztani a horizontot
Annyira hiányzol
és végre ugyanazt a napfelkeltét látni.
Annyira hiányzol
Visszaforgatni az idő kerekét
Oda, ahol még, a karodban tartottál.
- Jó lenne veled lenni és végre együtt megnézni a napfelkeltetét. – gondolkozik Ran, majd a rezgő telefonjára pillant. Mosolyogva veszi fel.
- Szia, édes! – köszön nevetve.
- Kicsim. Hogy vagy?
- Megvagyok, bár hiányzol. Jó lenne veled lenni és hozzád bújni. – nevet a lány. – Kár, hogy nem tudtál velem jönni.
- Tudom, nekem is hiányzol. Hát sajnos így alakult… de ha legközelebb kell menned, akkor már elmegyek veled. Szerettelek volna már hívni, csak belefeledkeztem a munkába.
- Nincs semmi baj. Annyira örülök, hogy hívtál. Hé, mit hallgatsz? – kérdi kuncogva Ran.
- Simple Plan – Jet Lag. – mondja Shinichi.
- Jet Lag. – hallatszik egy időben a lány hangja is és nevetni kezdenek.
- Igaz most ránk ez a szám. – nevet Shinichi.
- Hát igen.

Azt mondod: "Jó reggelt!",
Mikor itt éjfél van
Elvesztem a fejem
Egyedül ebben az ágyban

a naplementédkor kelek
és ez teljesen megőrjít,
Hiányzol...

- Olyan rossz az időeltolódás. Akkor kelek, mikor te fekszel le aludni… - mondja Shinichi.
- Tudom édesem, de hamarosan otthon leszek.
- Helyes. Mert nagyon hiányzol és rossz egyedül feküdni az ágyban.
- Hidd el megértelek. Amúgy mizujs otthon?
- Semmi különös. Délelőtt átnéztem anyuékhoz, beszéltem velük egy kicsit. Hogy ment a modellkedés?
- Jól. Rengeteg képet csináltunk. Nagyon jól éreztem magam. Sokat nevettem, de most már tényleg jó lenne hazamenni. Elméletileg holnap az esti géppel megyek.
- Ez jó hír. Remélem, haza tudsz vele jönni.
- Én is, de megyek, mert álmos vagyok…
- Menj csak. Jó éjt kicsim. – köszön el Shinichi.
- Neked is – nevet Ran és leteszi a telefont.

Amikor azt mondod, jó reggelt,
de éjfél van,
Teljesen megőrülök,
Egyedül ebben az ágyban.
A naplementédkor kelek
És ez teljesen megőrjít,
Annyira hiányzol
és a szívem, a szívem,
szívem annyira kimerült (időeltolódásban szenved?)

Shinichi is leteszi, majd felvéve a kocsi kulcsot és kiindul a házból és elmegy a rendőrségre befejezni a megoldatlan ügyet. Ran eközben az ágyára dől és lehunyja a szemét. A rádióban az utolsó két sor csendül fel és vége a számnak.

Szívem, szívem annyira kimerült (időeltolódásban szenved?)
Annyira kimerült (időeltolódásban szenved?)
Annyira kimerült.

Másnap reggel New Yorban Ran már délelőtt összeszedte a cuccait, majd beindul a modell ügynökséghez és megbeszéli az egyéb hátra maradt dolgokat. Örül, hogy előbb szabadulhat, de majd vissza kell jönnie, de akkor már nem egyedül jön, ha nem tudja hozni Shinichit is. Miután mindennel elkészült, bepakolja a cuccát a kocsiba, majd a reptérre indul.
Eközben japánban Shinichi már nagyban alszik, hiszen itt már régen este van. Az óra halkan kattog jelezve, hogy az idő egész jól telik. Ran eközben már a gépen ül, és a laptopján gépel és nézegeti a képeket. Egy idő után elfárad és kikapcsolja a laptopot, még egyszer utoljára megcsörgeti Shinichit, majd hátradől, és lassan elalszik. Shinichi reggel kilenc körül kezd ébredezni. Felöltözik, majd lemegy reggelizni, közben előveszi a telefonját. Észreveszi a nem fogadott hívást és egyből hívni kezdi a lányt.
- Jó reggelt. – köszön egy kedves női hang.
- Neked is kicsim. Mizujs?
- Fél óra és leszáll a gépem.
- Ez fantasztikus. – mosolyodik el a fiú, miközben megkeveri a kávéját – akkor kimegyek eléd.
- Reméltem is hogy ezt mondod. – nevet Ran a telefonba.
- Még szép. – mosolyog Shinichi.
- Na, akkor majd később. Szeretlek.
- Én is téged. – teszi le a telefont Shinichi, majd mosolyogva befejezi a reggelit és felkapva a kulcsait elindul kifele, majd kocsiba ülve elindul a reptérre. Eközben a repülőgép leszáll és Ran napszemüvegét feltéve elindul a cuccáért. Miután ezzel is meg van, elindul befele a váróba. Gondolkozva néz körbe, majd mikor megpillantja a keresett személyt, sporttáskájával sietni kezd a fiú felé, majd ledobva a nehéz táskát, nevetve veti magát szerelme nyakába.
- Szia! – mondja mosolyogva Shinichi és magához öleli a lányt.
- Szia. – mosolyog aranyosan Ran – annyira hiányoztál.
- Te is nekem. – nevet Shinichi és megcsókolja a lányt. Ran mosolyogva viszonozza a csókot, beletúrva a fiú hajába.
- Ez már hiányzott. – mondja két csók között.
- Nem csak neked. – nevet a fiú és újra megcsókolja szerelmét.
 A váróban lévő emberek, csak mosolyogva nézték a csókolózó párt, akiknek az arcuk boldogságot sugárzott, miközben kisétáltak a váróteremből.

-Vége-

Vissza a Ficcekhez!