Amíg élek és lélegzem!

Nem is tudom hogyan jutottunk már el idáig, csak annyit tudtam, hogy nem ezt akartam. Én csak nyugodtan meg akartam beszélni a dolgokat kettőnk között, mert tudtam az összes piszkos ügyéről, tudtam mindent róla. Ismertem őt, az élete nyitott könyv előttem, még is… olyan dolgokat nem mondott el, amik fontosak voltak. Emlékszem a veszekedésünkre is… mintha alig pár órája történt volna… de buta vagyok… hisz alig három órája történt…

*Visszaemlékezés*

- Nem, nem mondtad el! Azt mondtad nem fontos! Áh, de hogy is! Csak az igazságot nem mondtad el! – ordította egy gyönyörű barnahajú, kékszemű lány egy szintén hasonló kinézetű fiúval.
- Miben lett volna jobb? Csak veszélybe sodortalak volna! – ordított vissza a fiú is, mind a kettőjükön túl nőtt már az indulat és tudták, itt már nincs megállás.
- Veszélybe? Veszélybe?! Már így is abban voltam! Én jöttem rá, magamtól, hogy TE ki is vagy! Miért Shinichi? Annyi mindenen mentünk keresztül, és annyi mindent átéltünk. Elviseltem, hogy eltűntél és magamra hagytál! – kiabált Ran, majd mikor Shinichi meg akart szólalni, rákiabált – Meg ne szólalj! Nem mondtad el, hogy te voltál Conan, pedig hányszor kerültem bajba a TE idióta ügyeid miatt?! Ennyit igazán megérdemeltem volna!
- Nem akartam, hogy még rosszabb legyen, ha elmondom, ki vagyok Gin és Vodka megtalált volna! Csak féltettelek!
- Hiába! Ugyan úgy a nyakamon vannak! – kiáltott Ran kétségbeesetten és apró könnycseppek jelentek meg az arcán.
- Nem ezt akartam. – súgta halkan Shinichi, majd magához húzta a kétségbeesett lányt. – De bármi is történik, nem hagyom, hogy bajod essen, érted? Mert mindennél fontosabb vagy nekem! – súgta a lány fülébe és hagyta, hogy szorosan hozzábújjon. Lövése sem volt róla, hogy mit tehetne amíg Vodkáék nem lépnek, addig nem tehet semmit, de ez őrjítő volt, ezért robbant ki a veszekedés is. Nehéz volt fékezni az indulataikat, még is, most itt állnak a nappali közepén ölelkezve. Nem tudta meddig tart ez a pillanat, de nem akarta, hogy vége legyen. Szerette a lányt, nem is tudta már hogy mióta, csak egyet tudott és egyet akart, megvédeni a számára legfontosabb embert a világon. Ran elhúzódott a fiútól és a szemébe nézett, már nyoma sem volt a haragnak az arcán, még is fájt neki hogy a fiú nem mondta el az igazat. Eltávolodott tőle és kiindult.
- Hova mész?
 - El innen Shinichi. – mondta halkan a lány és kilépett az ajtón majd elszaladt, mire a fiú utána mehetett volna már nem is látta merre ment a lány. Tudta, hogy történni fog valami, így a lány után eredt, próbálta megkeresni. Eközben Rant belefutott egy magas alakba és elesett.
- Micsoda meglepetés. – szólalt meg mély hangján a férfi.
- Vodka. – ijedt meg a lány, és el akart futni, mire a férfi elkapta és kloroformmal elkábította, felvette az ájult lányt és elvitte.

*Visszaemlékezés vége*

Egy székhez kötözve vagyok. Nem tudom, hol lehetek, hallom, ahogy szól a rádióban egy szám, egyből ez a helyzet jut az eszembe.

(zene: http://www.youtube.com/watch?v=2aJUnltwsqs   )

,,Harcolok a világgal, Próbálnak a sötét oldalra csábítani,
Küzdök, hogy megleljem a hitem, mivel elszakadtam tőled.”

- Elszakadtam tőled Shinichi, bánom, hogy elfutottam, most valahogy ki kéne innen szabadulnom. – gondolkozok és észreveszek egy ablakot. – Ha kiszabadulhatnék, talán el tudnák szökni. – súgom halkan, majd óvatosan próbálom elővenni a zsebkésemet, de nem igazán engednek a kötelek. Szépen lassan sikerül elvágnom, majd óvatosan felállok, és az ajtóhoz osonok. Hallom, ahogy két férfi beszélget.
- Biztos jó ötlet volt elhozni a lányt? – kérdi Gin.
- Persze, igaz Vermouth azt mondta nem kell, de hidd el, hasznát vesszük. – mondja Vodka, majd nyílik az ajtó és Vermouth lép be.
- Mondtam, hogy nem kell a lány.
- Nem értem, miért véded ennyire?
- Semmi közöd hozzá Vodka! – ül le a nő az egyik székre.
- Azért mert tartozik nekem –gondolkozom, majd körbenézek, hogy merre szökhetnék meg, mire nyílik az ajtó és Gin lép be.
- Hogy szabadultál ki? – kiállt fel, majd pisztolyt vesz elő és rám szegezi.
- Ne bántsd a lányt! – mondja Vermouth, én pedig kihasználva hogy nem figyelnek, ellököm Gint és futni kezdek, mire utánam lő és eltalálja a karom, egy darabig rohanok, míg egy eldugottabb helyre érek, vállamat fogva dőlök neki a falnak, majd lassan lecsúszok.

„Egyre nehezebb ébren maradni, és az erőm is egyre gyorsabban enyészik el,
Végre lelket lehelsz belém.”

Próbálom elszorítani a vállamat, végül letépek egy darabot a felsőmből és megpróbálom bekötni, kicsit gyatra lesz, de legalább enyhíti a vérzést. Mázlim volt, hogy csak súrolta a golyó, mondjuk így is nagyon fáj. Előveszem a telefonom és próbálok segítséget hívni, de semmi térerőm nincs, ráadásul pár perc múlva ez a vacak bemondja az unalmast.
- Hülye aksi. – mondom halkan, majd a szám elé kapom a kezem és a falhoz lapulok. Hallom, ahogy Gin és Vodka keres.
- Shinichi merre vagy? – fohászkodom halkan és kinézek az ablakon.

„Ébren vagyok és élek, Már tudom, legbelül miben hiszek,
Itt az én időm, hogy megtegyem, amit akarok, mert ez az én életem.”

Eközben Shinichi felhívta a rendőrséget és már az épület felé tartanak.
- Csak tarts ki – gondolkozik Shinichi és aggódva néz előre.

„Itt és most talpra állok, és sosem hátrálok meg,
Tudom, mit hiszek legbelül, Éber és Élő vagyok!
Harcolok a világgal, mert soha nem fogom eladni a lelkem,
már rég eldöntöttem, nem számít semmi, nem tudnak eladni vagy megvenni.”

Az egyik tag épp erre jön, óvatosan mögé kerülök, majd erősen tarkón vágom, mire a férfi eldől, arrébb húzom, majd elveszem a fegyverét és lassan elindulok. Elhatároztam, hogy nem fogom hagyni magam, mert még beszélnem kell Shinichivel, el kell neki mondanom, hogy szeretem.

„Mikor a hitem kezd meggyengülni, és elesettnek érzem magam,
Te újra lelket lehelsz belém. Ébren vagyok és élek, Már tudom, legbelül miben hiszek,
Itt az én időm, hogy megtegyem, amit akarok, mert ez az én életem.
Itt és most talpra állok, és sosem hátrálok meg,
Tudom, mit hiszek legbelül, Éber és Élő vagyok!
Ébredés, Ébredés, Ébredés a sötétben!”

Halkan osonva sétálok a folyosón, nem tudom hova tűnhettek Ginék, de biztos valahol erre vannak és biztos, hogy többen is. Próbálok halkan sétálni, de lépteim így is kicsit visszhangoznak. Észreveszem Vodkát és gyorsan a falhoz lapulok, és megvárom, amíg közelebb ér hozzám, majd egy gyors mozdulattal a földre küldöm és rohanni kezdek, de ő utánam kap, és a földre ránt, harcolni kezdünk egymással. Eközben Gin is megérkezik, de egyelőre vár, hamarosan rendőrautó hangját lehet hallani, mire Vodka még erősebben kezd támadni. Eközben Shinichi, Megure felügyelő és apu berontanak, elfogják Gint, nekem pedig végre sikerül kiütnöm Vodkát. Fáradtnak és gyengének érzem magam, ájultan dőlni kezdek, mire Shinichi mellém rohan és elkap.

„Érezlek az álmomban. A karodban érzem, hogy lelket lehelsz belém,
a szív melyet odaadok neked örökké tart.”

- Ran, hallasz engem? – kérdi tőlem, mire megölelem és bólintok. – Most már nincs semmi baj. – súgja halkan.
- Valamit el kell neked mondanom. – emelem fel a fejem és a szemébe nézek – Sajnálom, amit mondtam, én csak szerettem volna tudni mindent…
- Semmi baj, el kellett volna mondanom…
- Szeretlek Shinichi!
- Én is téged Ran. – mosolyodik el, majd pár másodperc múlva már az ajkait érzem az enyémen, mosolyogva hunyom le a szemem és csókolok vissza. A rádióban az utolsó része jön a számnak, én pedig végre annak az embernek a karjaiban vagyok, akit szeretek, és ez így is marad…

Amíg élek és lélegzem.

,,Ébren vagyok és élek, Már tudom, legbelül miben hiszek,
Itt az én időm, hogy megtegyem, amit akarok, mert ez az én életem.
Itt és most talpra állok, és sosem hátrálok meg,
Tudom, mit hiszek legbelül, Éber és Élő vagyok!”

<- Vissza a FanFicekhez!