Előzmények: Rossz hangulatomban voltam, és azért írtam ezt a kis rövid történetet. Persze itt Happy End lett a vége. A cím nem annyira találó, de nem volt jobb ötletem.

     Tudod mi az egyik legrosszabb érzés a világon? Mikor az, akit szeretsz, mással látsz. Mert tudod, hogy nem lehetsz vele, nem ölelheted, nem csókolhatod, nem osztozhatsz vele a jóban, a rosszban. Nincs az, hogy szeretlek, hogy átölel, csak a magány marad, ami vaskarmokkal tép szét belülről. Mert kívül erősnek kell maradnod, és nem adhatod fel, mert nem adhatod meg az ellenségeidnek, hogy összetörve lássanak a padlón.
     Nem, ezt az egy örömöt már nem adod meg nekik, így lassan felállsz, letörlöd az arcodra száradt könnyeid, és leülsz a fésülködő asztalodhoz. Alapozót teszel az arcodra, amivel eltakarod duzzadt, piros szemeidet, teszel fel egy kevés pirosítót is, hogy a kép szép legyen. Fekete szemceruzával kihúzod alul és felül a szemeidet, majd a szemhéjadra enyhe ezüst szemhéjfestéket is raksz. Szempillaspirállal szépen kiemeled a szempilláidat és enyhe rózsaszín szájfénnyel koronázod meg a kinézeted. Szanaszét kuszálódott hajadat kibontod és megfésülöd, majd hajsütővassal enyhe hullámokat varázsolsz bele, és ezt lakkal rögzíted.  Felteszed a kedvenc hangjegy alakú nyakláncod és fülbevalód. A szekrényed előtt megállsz és gondolkodsz mit is vehetnél fel. Egy sötétkék koptatott farmer mellett döntesz, ami mellé egy egyszerű fekete-fehér pólót veszel. Mivel hideg van kint, veszel fel egy kötött pulcsit is, majd táskádba beleteszed a pénztárcád, a telefonod, az irataid és a kulcsod. Fekete bokacsizmádba bújsz bele, aminek oldalt van egy-egy masnija, majd rózsaszín-szürke sáladért nyúlsz és lassan a nyakad köré tekered. Szövetkabátodba is belebújsz és egy szintén rózsaszín-szürke sapit teszel még a fejedre.
     A tükör előtt állva nézed a gyönyörű lányt, aki kívül ragyog, belül pedig darabokra van törve, de nem foglalkozik vele. A szíve szépen lassan megkeményedik, és egy falat húz maga köré. Egy olyan falat, amit senki sem törhet át. Az ajtón kisétálva, elindul a gyengén hulló hóesésben. Nem foglalkozik már semmivel. Csak felejteni akar. A városban sétálgat, az egyik standnál vesz egy bögre forró csokit és azt iszogatva sétál egyedül. Körülötte szerelmes párok vannak, akik boldogok együtt. A látványra elszorul a szíve és arra gondol, neki ez sosem fog megadatni.
     A szépen festett arcon pár kósza könnycsepp folyik le, amit egy gyors mozdulattal eltüntet és tovább indul az emberek sűrűjében. Nem veszi észre azt a srácot, aki minden mozdulatát látta és szomorúság költözik barna szemeibe, mert így kell látnia a lányt, és lassan utána indul. A lány egy padra ül le és lassan iszogatja a forró csokiját, ami lassan el is fogy. A jég a szívén egyre hidegebb és keményebb lesz, szemeiből a pajkos csillogás lassan halványodni kezd. Az a lelkileg erős lány, akinek nem ártott soha semmi, most végleg összetört. Már nem akart semmit. Régebben még boldog akart lenni, de most már csak nyugalmat akart. Megfordult a halál gondolata is a fejében, de az egész nem ért annyit. Így hát csendben ült a hóesésben és a szíve szépen lassan fagyott jéggé.
     Hirtelen fordította oldalra a fejét, mikor valaki leült mellé. Szemeiben a döbbenet szikrája jelent meg, majd ki is hunyt… a fiúra egy érzéketlen lány nézett, és ez a fiút megrémítette. Hova tűnt az a gyönyörű melegszívű lány? Ki ez a jégkirálynő? Ő nem ebbe a lányba szeretett bele…

-          Hogy vagy? – hallatszott a fiú kellemes hangja megtörve a csendet.

-          Voltam már jobban is. – felelt a lány hidegen. Semmi melegség, semmi életkedv nem volt a lány hangjában. Mintha egy jégcsappal beszélt volna.

-          Történt valami?

-          Tudnod kéne, nem?

-          Nem értem.

-          Látom jól elvoltál azzal a lánnyal. Gratulálok.

-          Lánnyal? Nincs is köztünk semmi.

-          Komolyan? Mert nem úgy tűnt, sem amikor láttalak titeket, sem facebookon.

-          Nincs köztünk semmi!

-          Komolyan? – néz rá hideg szemekkel a lány, teljesen rideg. Semmi érzelem, semmi életkedv.

-          Tényleg. Te jó ég. – lepődik meg a fiú. – Ezt én tettem veled? – kérdi megdöbbenve, miközben a lány feláll és készül elsétálni, de a fiú a keze után kap. – Én voltam?

-          Szerinted?!

-          Én… én nem akartam… fontos vagy nekem.

-          Fontos? Ugyan már… kinek hazudsz?

-          Nem hazudok! Értsd meg! Szeretlek te bolond nő! – kiállt fel a fiú mire a lány szíve dobban pontosan két ütemet és könnyek jelennek meg zöld szemeiben.

-          Szeretsz?

-          Szeretlek, te bolond nő. Sosem érdekelt az a csaj, csak beszélgettünk és nem jelent semmit nekem. Te vagy az a lány, akit szeretek. – hajol közel a lányhoz és csókolja meg. A lány könnyes szemmel csókol vissza és öleli át a fiú nyakát. Amikor vége a csóknak a fiú megnyugvásként veszi észre, hogy a zöld szemekben ismét az a láng kezd csillogni, ami régebben is ott volt. Igaz, hogy még nem ugyan az, mint volt, de ezen segíteni fog. Mosolyogva fogja meg a lány kezét és lassan sétálnak el a hóesésben.

A lány szíve még mindig jégbe van fagyva, de a remény még nem veszett el… és egy nap… az a lány újra úgy fog ragyogni, mint amikor beleszeretett élete szerelmébe.

< - Vissza a ficekhez!