Pillanatképek az életemből
2. rész – a nagy hír bejelentése

Miután újra talajt éreztem a lábam alatt, megbeszéltük Shinichivel, hogy elmondjuk a jó hírt a szülőknek is. Shinichit eközben hívta Megure felügyelő, így megbeszéltük, hogy ebédre meghívjuk a szülőket. Mivel már lassan tíz óra volt, így én beültem a kocsiba és elmentem vásárolni. Közben Shinichi elrendezte Megure felügyelőt és felhívta a szüleinket, hogy megbeszélje velük az ebédet. A boltban azon járt az eszem vajon mit főzzek? Végül arra jutottam csinálok sült csirkét krumplival. Így megvettem a csirkét és a hiányzó fűszereket. Desszertnek muffint fogok csinálni szerintem, mert azt mindenki szereti. Miután mindennel késszen vagyok, bepakolok a  kocsiba, és elindulok haza. Otthon kipakolok, majd zenét kapcsolva nekiállok főzni. Kicsit izgulok mit fognak szólni anyuék, bár biztos örülni fognak. Sütés közben felveszem a telefonomat.
- Igen?
- Szia Ran-chan!
- Sonoko. Mizujs? – mosolyodok el.
- Semmi. Arra gondoltunk Makotoval, hogy összejöhetnénk ma este egy kicsit beszélgetni. Szólhatnánk Kazuhanak és Heijinek is.
- Remek ötlet. Úgy is beszélni szerettünk volna veletek.
- Te jó ég! Ugye nem váltok?
- De hogy is! Ne bolondozz! – kiálltok bele a telefonba.
- Jól van, na. Meg is csapkodtam volna Kudo-kunt ha ott mert volna téged hagyni.
- Hidd el nem te lennél az egyetlen. Visszatérve a talira. Mikor?
- Hm. Este hat?
- Tökéletes. Ebédre jönnek anyuék, meg Shinichi szülei is.
- Minek csődítettétek össze a családot?
- Beszélni akarunk velük is.
- Nagyon titokzatos vagy. Akkor jó az este?
- Aham, akkor este hat.
- Szia. – szakad meg a vonal, én pedig sóhajtva teszem le a telefont.
- Hosszú lesz ez a nap. – gondolkozok és megcsinálom a sütit is, ami lassan elkészül, így egy tányérra pakolom őket. Az idő elég gyorsan elmegy és Shinichi is hazaér. Mosolyogva lép be az ajtón, majd benéz a konyhába és mellém sétálva egy gyönyörű vörös rózsa csokrot nyújt.
- A világ leggyönyörűbb nőjének. – mondja aranyosan, mire nevetve ölelem meg.
- Köszönöm édesem. Ezek csodálatosak. – csókolom meg, majd leveszek egy vázát és beleteszem a virágokat.
- Nálad nem. – mosolyog – mit főzöl?
- Sült csirkét, krumplival meg sütit is sütök.
- Hm… jól hangzik.  – settenkedik a letakart tányérhoz.
- Shinichi Kudo! – csapok a kezére – Olyan, vagy mint egy rossz gyerek!
- Csak egyet. Létszíves mami. – néz rám nagy szemekkel.
- Nem! – próbálok szigorúan nézni, de nem igazán jön össze. – nyomás átöltözni!
- Igen is asszonyom. – sóhajt és kimegy a konyhából én pedig nevetve nézek utána. Miközben sül a csirke, megterítem az asztalt és a csokrot az asztal közepére teszem díszítésnek.  Miután elkészül az ebéd, én is felmegyek a szobába és előveszek egy szoknyát és egy felsőt, majd öltözni kezdek. Sajnos csak a szoknyáig jutok el, mert hátulról átölelnek, és a nyakamba csókolnak.
- Hm… maradhatnál így is. – hallom kedvesem hangját.
- Azt egyből gondoltam. – fordulok vele szembe – de szerintem őseinknek nem igazán jönne be.
- Kit érdekelnek. – csókol meg szenvedélyesen és mosolyogva viszonzom a csókot. Shinichi hátrálni kezd az ágy felé, majd finoman ledöntve rá, tovább csókolózunk. Mosolyogva túrok szerelmem tincsei közé, és átkarolva a nyakát közelebb húzom magamhoz. Sajnos a csókunknak a csengő vet véget.
- Várhattak volna még egy fél órát. – duzzog Shinichi, majd felkel és engem is felhúz az ágyról.
- Ugyan már édes. – mosolygok és felkapom a felsőmet, majd lemegyek ajtót nyitni.
- Sziasztok. – mosolygok, miközben Shinichi is mellém ér és átkarolja a derekam.
- Sziasztok. – mosolyog anyukám és megölel minket, míg apa Shinichivel fog kezet, majd engem is megölel.
- Mi ez a hírtelen ebédmeghívás? – ölel meg nevetve Yukiko.
- Hogy van az én kedves menyem? – nevet Yusaku is.
- Köszönöm jól vagyok. – nyomok két puszit Yusaku arcára. – Hát gondoltam régen láttuk egymást. – mosolygok.
- Bizony. Így összehívtunk titeket. – mosolyog Shinichi is.
- Remek ötlet. – nevet anya és beljebb jönnek. Kicsit beszélgetünk a nappaliban, majd átmegyünk az ebédlőbe és evés közben folytatjuk a beszélgetést.  Sok mindenről beszélgetünk, előjönnek a régi emlékek is és anyuék nosztalgiázni kezdenek. Yusaku és apu is megdicséri a  főz tömet, Shinichi pedig mosolyogva csókol meg.  Kicsit később mikor már lepakoltam az asztalt, a nappaliba visszamenve, mosolyogva állok meg szerelmem mellett.
- Tényleg tervezünk valamit. Igazából azért hívtunk össze titeket, mert van egy bejelentésünk. – szólalok meg, mire minden szem kíváncsian néz rám.
- Nos, akkor halljuk. – szólal meg Yusaku.
- Ran terhes. – mosolyodik el Shinichi.
- Ez komoly? – kérdi meg Yukiko.
- Igen. – bólintok, mire a két nő a nyakamba veti magát, Yusaku és apum pedig Shinichinek gratulálnak.
- De jó! Végre! Lesz unokánk! – kiáltanak egyszerre anyuék, Shinichi meg nevetve ölel magához. Egészen négy óráig beszélgetünk, majd a szülők lassan elköszönnek és hazamennek. Fáradtan dőlök Shinichinek, aki mosolyogva ölel magához.
- Ez fárasztó volt.
- Kicsit, és még Sonokoékhoz is el kell mennünk. – sóhajtok, mire Shinichi jót nevet, majd felmegyünk a szobába és az ágyra dőlve beszélgetünk a piciről. Milyen nevet adjunk neki, milyen legyen a szobája. Elég jól elbeszélgetjük az időt, majd lassan elindulunk Sonokoékhoz. Mikor odaérünk mosolyogva fogadnak minket. Sonoko és Makoto is már három éve házasok és hát persze Heiji és Kazuha is összejöttek. Nevetve beszélgetünk velünk, majd mosolyogva közlöm a hírt, hogy terhes vagyok, mire mosolyogva gratulálnak és ölelnek meg. Heiji ugratja még egy kicsit Shinichit, hogy milyen hamar összehozta a dolgokat, mire kap a fejére egyet. Sonoko és Kazuha meg azon veszett össze ki legyen a kicsi keresztanyuja.
- Tudod mit! Én leszel ennek a babának te meg a másiknak! – kiállt Sonoko.
- Nem! Én leszek ennek! – kiállt Kazuha is.
- Ugye terveztek még babát? – fordulnak felém hírtelen, mire halványan elpirulok.
- Tervezünk édesem? – nézek Shinichire.
- Hát. – vigyorodik el – Kitudja?  Végül is lehet róla szó. – kacsint rám, mire mindenki nevetésben tör ki. Még beszélgetünk egy darabig, majd elindulunk haza. Otthon már nincs erőm elmosogatni, így mindent a konyhában hagyja, megyünk fel a szobába, majd tusolás után, fáradtan dőlök be az ágyba. Shinichi mellém dől, és szorosan magához ölel.
- Tényleg szeretnél még egy babát? – nézek fel rá.
- Igen. Nem lenne rossz. – mosolyog rám.
- Végül is jó ötlet. Legalább lesz egy tesója. – mosolygok.
- Bizony. – ölel magához szorosan, mire lehunyom a szemem.
- Jó éjt kicsim. – nyom puszit a homlokomra.
- Jó éjt Shinichi. – mondom halkan, majd elnyom az álom.

< - Vissza a ficekhez!  VAGY 3.rész